"Azt szeretném, ha a magyar-román meccs a mi közös örömünk lenne."

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_csabameccs.gifAz elutasítás, a gyűlölet és a harag ellen emelte fel szavát Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a magyar–román labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtti üzenetében. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapján fordult a szurkolókhoz.

 

 

 

„Árva gyerekeket nevelek, több mint ötezret fogadtam be, és azt tapasztaltam, hogy az életet mindig az igenek viszik előre, nem a nemek. Az elutasítás, a gyűlölet, a harag, az mindig leforrázza az életet" – mondta, hozzátéve: már azzal, hogy vállalja a megmérettetést, mindkét csapat nyertes.
Reményét fejezte ki, hogy eredményes, szép játékot láthat majd a közönség, illetve azt mondta, szeretné, ha a lelátón rengeteg igen hangozna el a futball mellett.
A találkozóra pénteken – a jegyeladási adatok szerint – telt ház, 22 ezer néző előtt kerül sor Budapesten, helyi idő szerint 20.45-től az új Üllői úti stadionban.
Ezen a ponton hívnánk fel újra a figyelmet közérdekű felhívásunkra: Ne fütyüld ki a román himnuszt! Adjuk meg a tiszteletet, és mutassunk példát a gyűlölködőknek! :)
forrás: mlsz.hu

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett és Frida napja van. Holnap Gizella napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Békében szentül élni...

Ha egyetlen ember is képes szeretetben, békében szentül élni, akkor mindannyiunk számára megnyílt a szentté válás útja.

Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube