Megérkeztek az adományok Tusnádfürdőre

ImageAz első szállítmány, amely a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik legnagyobb székelyföldi központjába került, a szegedi és Szeged környéki családok, valamint egy cég adományának köszönhetően.

 

 

Kicsik és nagyok, megajándékozottak és vendégek egyaránt szorgoskodtak a szegedi, a szekszárdi és a bátaszéki családok ajándékainak raktárba hordásánál. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány második éve működteti az amerikai magyarok támogatásával létesített tusnádfürdői Szent László központot. Itt hét nevelő családban 65 támogatásra szoruló gyermek talált otthonra és még 40 napközis élelmezéséről is naponta gondoskodnak.

Nagyon örvendünk, mert 1500 gyermeknek kell naponta enni adni és minden adományt nagy-nagy szeretettel fogadunk – közölte Böjte Csaba ferences szerzetes.
Az adományok Székelyföldre szállítását egy szekszárdi és egy pécsi vállalkozó segítette.
Mindig megkérdezik Magyarországon tőlem, hogy miért Erdélybe megyek. Én meg azt kérdezem meg, hogy miért nincs nekünk egy Böjte Csabánk – mondta Tombor László.
A tusnádfürdői gyermekközpontba nem első alkalommal érkeztek magyarországi ajándékok. A télen szintén Böjte Csaba atya csíki felkaroltjait segítették a szegedi egyetemisták Guinness-rekordot döntő, szegedi dómot ábrázoló konzervépítményének darabjai is.
Duna Tv