Herczegh Anita asszony Székalyhídon!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_13327647_1130667680310551_6991395127219771431_n.jpg2014 karácsonyán az angyalváró ünnepségen közel háromezren köszönthettük Önt, mi, akik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élünk. Szívből örültünk őszinte mosolyának, ajándékainak. Most még nagyobb megtiszteltetés számunkra otthonunkban üdvözölni.

 

 

Az alábbi visszaemlékezést az Ön naplójában találtuk:
„Nem győzöm csodálni, hogy Böjte Csabának két évtized alatt mindezt sikerült létrehoznia – és sikerül ma is megtartania. Szívet melengető, mennyi gyermeket mentett meg a fizikai és lelki pusztulástól – közülük sokan ma már boldog családapák, anyák, vagy épp nevelők egykori otthonukban. Ő azt mondaná, nem neki sikerült, ezt a Jóisten vitte véghez.
„Egy nagy, ismeretlen úr”, akinek vendégei vagyunk, s akinek köszönettel és szolgálattal tartozunk.”
Hálásak vagyunk Önnek, és Csaba Testvérnek is áldozatos munkájáért!
Mi nem vagyunk főméltóságok, neves és híres emberek, mi csak gyerekek vagyunk.
Számunkra utat szüleink mellett, és helyett is maguk mutatnak.
Az őszinteséggel, a kötelességtudattal, bátorsággal, hazánkba és a Jó Istenbe vetett hittel tarisznyánkban indítanak el minket az életbe.
Az elmúlt években bebizonyítottuk, hogy Székelyhídon és az alapítvány otthonaiban vannak nagyot álmodók, akik a nincsből is várat építenek, el nem csüggednek.
Van sok száz, ezer szív, mely tenni hív, új erőt ad, és naggyá teszi szívós munkájával magyar földünk.
Ez az otthonunk. A legjobb befektetés pedig mi vagyunk. 
Ahogy egy számomra példakép hölgy mondta: „Két ember között a legrövidebb út a szeretet”
Ez vitt mindig minket tovább, a Jó Isten pedig vezérelt álmaink megvalósításában.
A mai gyermeknapra kívánjuk, hogy Ön is és minden kedves vendégünk érezze legalább olyan jól magát, mint amilyen nagy szeretettel készültünk mi fogadásukra.
 A Jó Isten Áldja meg Önt! Anita Asszony