Homokháti Búcsú

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_morahalom.jpgAugusztus 19-én ismét a Homokhátság Búcsú ünnepére gyűlhetünk össze Mórahalmon! Nemzeti ünnepünk tiszteletére Mórahalom százakat megmozgató és a térség családjait összefogó búcsúval készül. 

 

 

Már harmadik alkalommal lehetünk részesei a Szent István Kenyere búcsúnak a Szent László templom mögötti, fákkal övezett, hangulatos plébániakertben, ahol együtt ünnepel több száz Kárpát-medencéből érkező zarándok. A szabadtéri szentmisét - a térség plébánosainak részvétele mellett - Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök celebrálja. A szentmise előtt igazi lélekemelő koncertet hallhatnak a ROLE zenekartól. A Csíkszeredából érkező zenekar évről évre örvendezteti meg a látogatókat igényes egyházi és világi elemeket is felvonultató muzsikájával. Az idei Homokháti Búcsút megtiszteli jelenlétével Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, sok-sok erdélyi kisgyermek megmentője.

A szertartás után térzenével kiegészülő fáklyás körmenet indul a város utcáin át az Aranyszöm Rendezvényházhoz, ahol Szent István kenyerének megáldása után gulyásvacsorával vendégelik meg a résztvevőket. 

Szeretettel várnak minden vallásos lelkületű és más zarándokot, aki szeretne részese lenni egy felemelő élménynek augusztus 19-én.