A Kárpátaljai Szülőföldön Maradás Napja

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_74579361_142610663797898_5593535449466404864_n.pngHagyományteremtő programra kerül sor október 26-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF). Ennek kapcsán beszélgettem Simon Dominikával, a rendezvény megálmodójával, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) Szernyei Alapszervezetének elnökével.

 

 

 

 
 
Csaba testvér elmélkedése:
Honnan jött az ötlet a program létrehozásával kapcsolatban?
– Napjainkban már általános dolognak számít, hogy egyre többen hagyják el Kárpátalját a megélhetés miatt. Az én fejemben még egyszer sem fordult meg az a gondolat, hogy nem szeretnék Kárpátalján élni. Már gyerekkorom óta erős identitástudatom van, és mély hazaszeretet érzek a szívemben. A jó érettségi jegyeimmel, pontszámaimmal – amit a Jóistennek, a tanáraimnak és a szüleimnek köszönhetek –, lett volna lehetőségem külföldre menni tanulni magas színvonalú egyetemekre, főiskolákra, de nem tettem, és nem is bántam meg, mivel a számomra legmegfelelőbb felsőfokú intézetek hallgatója lehetek, melyek szülőföldemen találhatók. Nagyon rosszul érint, mikor a kortársaim kiköltözéséről, rokonaim és barátaim elvándorlásáról értesülök: néha úgy érzem, ők azok, akik a könnyebb utat választják, és vannak, akik ki sem próbálják magukat Kárpátalján, egyből a külföldi munka és élet lebeg a szemük előtt. Bár vannak olyanok is, akik kényszerből hagyják el az országot. Én amondó vagyok, hogy mindenki számára létezik egy hely a világban, ami más, mint a többi. Vannak szebb tájak, magasabb életszínvonalat biztosító gazdagabb vidékek is, de amit az Isten a számunkra kiválasztott, az a szülőföldünk, ahol meg kell maradnunk. Ezzel a gondolattal nem vagyok egyedül, mivel számos kortársam, barátom és jó néhány ismerősöm  is egyetért, és ők is szeretnének mindent megtenni Kárpátaljáért. Ennek jegyében létrehoztuk a Mozgalom a Kárpátaljai Szülőföldért önkéntes csoportot, mely össze szeretné fogni a kárpátaljai szervezeteket, nemzetiségeket, hogy egy közös cél felé haladjunk: a szülőföldön maradásért. Ezért úgy tudunk küzdeni, hogy közösen dolgozunk ki programokat, lehetőségeket, amelyekkel segítenénk a fiatalok itthon maradását, illetve a külföldön dolgozók hazatérését.
Mi a célja ennek a kezdeményezésnek?
– Bemutatkozó rendezvényünk időpontjául október 26-át tűztük ki, amely a Kárpátaljai Szülőföldön Maradás Napja nevet kapta. Az esemény célja, hogy rávilágítsunk arra, milyen értékes Kárpátalja, milyen csodálatos emberek élnek itt, és érdemes itthon maradni, érdemes nap mint nap küzdeni a szebb jövőért. Szeretnénk, hogy legyen egy nap, amikor megünnepelhetjük a szülőföldünket.
Kik a társszervezők, mert gondolom, ezt az egészet nem egyedül szeretnéd megvalósítani.
– Nagy örömünkre olyan szervezetek álltak mellénk és segítik e nemes cél megvalósulását, mint a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ), az ifjúsági szervezetek közül a KMKSZ ISZ – amelyben jómagam is alapszervezeti elnök vagyok, és tudom nagyon jól, hogy a szervezetünk szívügye a fiatalokat itthon tartása. Továbbá örömmel csatlakozott és nagyban segíti munkánkat a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ), a Kárpátaljai Református Egyház Ifjúsági Szervezete (KRISZ), a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ), a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata és a Pásztor Ferenc Zarándokház. A délutáni programunk helyszínét és a külföldi vendégek elszállásolását a II. RF KMF biztosítja. Fő médiapartnerünk az TV21 UNGVÁR és a Pulzus Rádió.
Mesélj kicsit a programról!
– A rendezvény fővédnöke Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, aki tudja, milyen kisebbségben élni, és kitűnő példája annak, hogy nincs lehetetlen, hisz az általa a semmiből létrehozott szeretetotthonok több ezer gyermeknek adnak otthont. A napunk délelőtti része egy közös zarándoklattal fog kezdődni, amelyet Böjte Csaba testvér fog levezényelni. A nagybégányi turulszobor előtt gyülekezünk, és 8 órakor indulunk Beregszász felé, majd megérkezünk a beregszászi római katolikus templomhoz, ahol egy közös imára kerül sor. Ezt követően a KRISZ szervezésében közösen elültetünk egy fát. Ellátást a KMVSZ biztosít a megfáradt zarándokoknak. A délutáni programunknak a II. RF KMF átriuma ad otthont, ahol a kedves vendégek olyan kisfilmeket és riportokat tekinthetnek meg, amelyek a példa értékű kárpátaljai emberek életét mutatják be, továbbá hallhatják Böjte Csaba előadását is. Továbbá olyan előadók is ellátogatnak hozzánk, akik számára Kárpátalja kincsnek számít: Vidnyánszky Attila, dr. Grezsa István, Ács Tibor. A programot folkkocsmával zárjuk, amelyet a Sodró együttes és a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége biztosít.
– Tervben van-e a program folytatása a jövőre nézve?
– Szeretnénk ezzel a nappal hagyományt teremteni, hogy minden év október 26-a a Kárpátaljai Szülőföldön Maradás Napja legyen, ahol megünnepelhetjük vidékünket, Kárpátalját- tudatta a Kárpátaljalap.net.
ZsT
www.karpatinfo.net

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Kötelességem, hogy az emberek figyelmét azokra a tanácsokra, elvárásokra irányítsam, amelyeket az élet szerzője, Isten adott, hogy itt a földön békességben, boldogságban élhessünk. Senki sem lakatlan sziget, világunk áldásai, de sajnos szennyes hullámai is átcsapnak személyes létünk korlátain.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Ma 2020. február 26. szerda, Edina napja van. Holnap Ákos és Bátor napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A jászoltól a keresztig

A jászoltól a keresztig Jézus megosztotta életét az egyszerű emberekkel, azonosította magát minden szenvedővel, nélkülözővel, és az irántuk tanúsított tevékeny szeretetet tette az országába belépés feltételének.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube