Böjte Csaba: Együtt a Kárpát-medencét és a nagyvilágot is Tündérkertté tudjuk tenni

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_CSTHIRADO23.jpgNagyböjti zarándokútra és imára hívta a híveket Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. Ezzel szeretnének felkészülni a Ferenc pápával való áprilisi találkozóra. A Normafán található Szent Anna kápolnától indult a zarándoklat. A Budapest–Máriaremete útvonalon lelkigyakorlaton, szentségimádáson és szentmisén is részt vehettek a hívők.

Négy testvérével és szüleivel érkezett a Normafához egy kislány, aki az M1 Híradónak azt mondta, fontos neki, hogy szüleivel együtt részt vehessen a zarándokúttal egybekötött találkozón.
Kora délelőtt már csaknem kétszázan gyülekeztek a  Szent Anna Templom előtt, ahonnan egy egésznapos lelkigyakorlattal egybekötött, – csaknem 14 kilométeres – túrára érkeztek a hívők. Egy édesanya az M1 Híradónak azt mondta, hogy öt gyermekükkel most először vesznek részt ilyen zarándokúton.
„Lelkileg felemelkedünk nekünk ez fontos. A gyerekeknek is szeretnénk példával járni hogy ez ne csak elmondva legyen hanem átélve is és így hogy én Déván nőttem fel, és hogy Csaba testvér vezeti, a gyerekeknek is élethűbb ez az egész, és szeretnénk példával elöl járni” – mondta.
A zarándoklaton lelkigyakorlaton, szentségimádáson és szentmisén is részt vehettek különböző állomásokon. A Normafa–Máriaremete útvonalon több pihenővel sokan gyerekekkel közösen vettek részt a nagyböjti zarándokúton. Böjte Csaba testvér egész nap az érdeklődőkkel zarándokolt.
A szervezők Ferenc pápa közelgő budapesti látogatásának sikeréért is imádkoztak a zarándoklat során. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója szerint egy ilyen alkalom is hozzájárulhat a békéhez.
„Ez a zarándoklat ezt a célt is szolgálja hogy kicsit ráhangoljuk magunkat arra, hogy milyen nagy dolog az, hogy Ferenc Pápa Budapesten békemenetet szervez. Mert azért jön közénk hogy imádkozzunk a áldott békéért, és logikus ez a mai zarándoklat is, mert nem csak önmagunkkal akar kibékíteni, meg a Jóistennel, hanem egymással is. Testvérek vagyunk, együtt, közösen, a Kárpát-medencét, a nagyvilágot Tündérkertté tudjuk tenni. Ha egymás torkának esünk, látjuk Ukrajnában is, akkor kő kövön nem marad. Adná az Isten hogy az isteni áldott béke betöltse a mi szívünket is és a nagyvilágot is” – fogalmazott Böjte Csaba.
A szombati zarándoklat a Kisboldogasszony Bazilikában megtartott szentmisével ért véget.
www.hirado.hu