Élmény beszámoló

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_rajzolva.jpgHúsvét hetében Böjte Csaba Dévai Szent Ferenc Alapítványánál tartottunk rajztanfolyamot, az ott élő gyerekeknek.
A negyedik nap végén visszajelzéseket kaptunk írásban a fiataloktól, melyben a megélt érzéseiket, élményeiket foglalták össze.

Kedves Csaba testvér!

Még egyszer nagyon nagyon hálásan köszönjük a lehetőséget, hogy a gyermekeiddel tölthettünk pár napot! Különleges, maradandó élményt kaptunk.Sokat tanultunk.
Azóta is sokat elmélkedem az ott látottakon és történteken.

Azt, hogy legyen folytatás mindenképpen szeretnénk! Ez egyrészt lehet a színek világába,  másrészt olyanon is gondolkozunk, hogy pl. három hét időtartamig foglalkoznánk napi szinten a fiatalokkal délutánonként és hétvégeken. Ezt nekünk is jól elő kell készítenünk és a finanszírozást is előteremteni, de egy különös és szép kihívás lenne, látványos eredménnyel, úgy gondolom.

A Csík-környéki otthonokat is megnéztük, valójában csak elismeréssel tudok nyilatkozni mindenről! Gratulálok! Tiszteletem!

A tanfolyamok végén mindig kérünk rövid írásos véleményt a résztvevőktől. Déván is így volt ez. Átküldöm Neked a gyermekeid mondatait, melyeket írtak és mostanra már begépeltük.

Maradok őszinte tisztelőd:
Marianna

“Nagyon jól éreztem magam és új dolgokat tanultam. Még egyszer köszönök mindent. Remélem hamar visszajöttök!”
Dávid (16)

“Első nap amikor megérkeztem, azt hittem, hogy ez nekem nem fog menni és türelmem sem lesz, de tévedtem! Megszeretném köszönni a türelmüket és köszönöm, hogy megtanítottak rajzolni. Nagyon hálás vagyok és köszönöm, hogy mellettem álltak!”

Carla (14)

“Nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttetek, hogy velünk foglalkoztatok a 4 nap alatt. Ez nagyon jól esett. Köszönöm, hogy megtanítottatok rajzolni és másképp látni a világot! Ez egy emlék, ami megmarad és nem tűnik el soha. Annyit mondok, hogy a Jó Isten mindent lát és megjutalmaz ezért! Köszönöm szépen!”
Szilvia (14)

“Amikor nekifogtunk az első nap és meghallottam, hogy 8 órát tart a tanfolyam, nem jött, hogy elhiggyem, hogy ilyen sokat fogunk ülni. De ahogy a rajzokat néztem, nagyon jó volt itt lenni! Köszönöm ezt a nagy ajándékot!”
Casi (17)

“Köszönöm, hogy itt lehettem és hogy megtanítottak látni, amit én nem szoktam megnézni.”
Denis (18)

“Nagyon örülök, hogy elvégezhettem ezt a tanfolyamot. Tényleg sokat tanultam, ahogy ti is mondtátok, nem csak rajzolni tanítottatok meg, hanem látni is! Most már tényleg másképp látom a dolgokat. Köszönöm, hogy megmutattátok.”
Dalma (18)

“Nekem ez a tanfolyam nagyon nagy szükségemre fog lenni majd az életben, mivel nem csak rajzolni vagy másképpen látni a dolgokat, hanem magamban is megtanultam nagyon mélyre ásni és tudjam, hogy mire vagyok képes. Megtanultam bízni magamban. Köszönöm szépen.”
Luis (16)

“Elértem azt, hogy az én rajzom legyen nekem a legszebb! Köszönöm!”
Adolf (17)

“Sok mindent megtudtam magamról. Köszönöm szépen!”
Babi (41)

“Köszönöm, hogy eljöttetek hozzánk, hogy minket is tanítsanak rajzolni. Nagyon hálás vagyok és büszke rám és rátok, hogy mit tudtunk előhozni. Köszönöm mindent és remélem még találkozunk!”
Adrian (15)

“Nagyon jó volt itt lenni veletek! Köszönök mindent!”
Alex (15)

“El sem tudjátok képzelni, hogy mennyi mindent tettetek! Újra úgy érzem, tudom, hogy képes vagyok rá! Nem csak rajzolni, hanem mindenre! Úgy érzem magam, mintha újraszülettem volna egy olyan ésszel, akarattal, ami erős és mindent legyőz! Csodálatosak vagytok! Köszönöm!”
Anita (16)

“Hatalmas élmény, sose gondoltam volna, hogy ilyen hatalmas fejlődést lehet elérni 4 nap alatt. Köszönöm szépen. Isten fizesse!”
Hajni (49)

“Nagyon köszönöm, hogy itt voltatok, ránk szántátok az energiátokat és megmutattatok valami újat, ami változtat a jövőnkön. Az elmúlt napok számomra nagy élmény volt, végre olyan rajzokat készítettem, amiben láttam a sikert és megleltem bennük a sikeremet”
Attila (17)

“Engem nagyon meglepett, hogy milyen szép rajzokat tudok én saját magam rajzolni. Első két nap azt gondoltam, nekem ez nem fog menni, nem fog sikerülni. Ezeket a gondolatokat elhagyva, bíztam magamban és a tehetségemben. Várom a következő tanfolyamot. Köszönök szépen mindent!”
Paula (16)

“Köszönöm szépen, hogy eljöttetek hozzánk és hogy átadtatok a tudásotokból nekünk is. Nagyon jól éreztem magam, itt veletek lenni. Várunk sok szeretettel látogatóban, nem csak rajzolni, tanulni, hanem azért is, hogy jó pillanatokat éljünk át megint. Köszönök mindent és hiányozni fogtok! Jó utat és sok sikert mindenben!”
Doru (17)


“Nagyon jól éreztem magam a tanfolyamon. Egy nagy élmény volt végre úgy leülni rajzolni, hogy valami jó sül ki belőle!”
Beni (17)

“Nagyon köszönöm, hogy visszatartottak engem, hogy próbáljak rajzolni. Nagyon tetszett. Örülök, hogy megismertem magukat! Hiányozni fognak nekem!”
Loredana (19)

“Nagyon köszönöm, hogy megtanítottak rajzolni és másképp nézni a dolgokat!”
Szili (16)