Együtt hangolódtunk a lelki napra

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_hirek_971_23.jpgSzentjobbon érte a reggel a fiatal zarándokainkat augusztus 9-én. Molnár József polgármester úrnak, Kurila Gábor atyának és a falubelieknek köszönhetően pazar reggeliben volt része a társaságnak. Indulás előtt dr. Seszták István atya személyesen köszönte meg nekik ezt a sok jót, amit Szentjobbon kaptak. És persze őket is jelképesen zarándokká avatta a csoport – vastaps kíséretében.

Nem sokat kellett haladniuk az úton, és máris Hegyközszentmiklóson voltak, majd megérkeztek Nagykágyára, ahol a Pongrácz Kastélyt mutatta meg nekik már Székelyhíd polgármestere, Béres Csaba, aki innentől gyalog kísérte a zarándokokat – már a rekkenő hőségben. Itt majdnem kétórás pihenőt kaptak, aminek nagyon örültünk, hiszen volt időnk beszélgetni a fiatalokkal.
A nap hőse: Markos Adrienn Kitti (20)
A visszatérő zarándok 
„Ez már a második teljes zarándoklatom. Volt, amikor becsatlakoztam egy pár szakaszon a korábbi rendezvényekbe, de most nem bántam meg, hogy visszatértem. Amiatt, hogy a határon túlról indultunk most el, egyáltalán nem volt bennem félelem, csak fizikai szempontból kihívás ez inkább, de szerintem lelkileg sokkal jobb hosszabb távon zarándokolni. Valahogy több ideje van az embernek elmélkednie egy hosszabb úton. Nagyon sok olyan dolog van ugyanis, amit fel tudok ilyenkor ajánlani, hiszen egy ilyen zarándoklat mindig felajánlás. Az ember ezt megfogalmazza magában az út előtt, hogy miért, kiért ajánlja fel a kilométereket. Emellett nagyon jó, hogy egy kicsit kikapcsolódhatunk, és barátok között vagyunk. Ha ugyanezt rövidebb távon csinálnánk, akkor kevésbé lehetne megvalósítani. Úgyhogy kifejezetten örültem, hogy most idén ilyen sokat megyünk, pláne Nagyváradról, csodás hely, nagyon szeretem a határon túli vidéket! Szent László évében ez egy külön plusz töltetet ad az egész hetünknek. A családban vannak betegek sajnos, őértük is zarándokolok, másrészt önmagamért is, magamban is kell bizonyos tisztáznom dolgokat. Harmadrészt pedig a tanulmányaimat is előtérbe helyezem ezen a héten, az elmúlt egy évem ugyanis kifejezetten sikeres volt, úgyhogy ez egyfajta hála is a részemről, és bízom benne, hogy jövőre is ugyanígy lesz!” 
A kellemes pihenő után irány: Csokaly! Ez a kis falu nem messze található Székelyhídtól, de itt is elidőzött a társaság. Székelyhídra délután öt óra után érkeztek meg a Gyermek Jézus nevű strandra, ahol frissítő fürdőt vehettek a termálmedencében. Egy könnyű, böjti vacsora után érkezett az est programja: bemutatkoztak Böjte Csaba atya gyermekei, többek között a székelyhídi otthon lakói. A továbbiakban már hangolódtunk a csütörtöki lelki napra. Az esti kerekasztal beszélgetésen Kocsis Fülöp metropolita, Böjte Csaba testvér és Nagy Tímea olimpiai vívónk nyílt meg a nagyközönségnek. Szerelem, értékek, család, hit és Jézus szerepe az életünkben. Többek között ezt feszegették a vezetett beszélgetésen, amelyet hamarosan itt a honlapunkon is teljes egészében meghallgathatnak. Az előadók vastapsot kaptak – mi pedig útravalót tőlük.
Az estét vecsernyével zárták. Jó pihenést Mindenkinek. Bízunk benne, hogy a lelki nap újabb feltöltődést ad számunkra.
Képek