„Erősebb vagy, mint a problémád!”

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_miskolciest.jpgA Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület szervezésében február 10-én délután 5 órától megrendezték a Jónak lenni jó! – Lélekhangoló hagyományos jótékonysági programot Böjte Csaba testvérrel, Miskolcon a Művészetek Házában.

Rápoti-Fekete Mónika, a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület vezetője Arany János szavaival köszöntötte az egybegyűlteket: „Élni fog a nemzet, amely összetart.” A szövetség elnöke megköszönte az adományozóiknak és barátaiknak, hogy eljöttek ma este. Ezt követően pedig Sebestyén Márta, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes nyitotta meg ezt a jótékonysági estet tavaszhívogató dallamaival.
Böjte Csaba 25 éve hozta létre a Dévay Szent Ferenc Alapítványt és azóta törődik a gyerekekkel, és azóta nyitotta ki a szívüket. Magyar gyerekeket nevel, és magyar gyermekeket ment meg. – Jót tenni jó – mondta mosolyogva Böjte Csaba. – Egy gyermeket megtalálni, és segíteni, hogy ötről a hatra jusson, az valóban nagyon szép dolog. Az emberi lélek halhatatlan. Böjte atya a mai napig emlékszik a legelső gyermekre, akin segített. – Zolinak hívták. Tisztán emlékszem, hogy ’92-ben jött oda hozzám, hogy ő szeretne dolgozni. Én meg mondtam neki, hogy inkább iskolába kellene ennyi idősen járnia, mire elmondta, hogy édesapja meghalt, édesanyja pedig beteg, és neki kellene eltartania három kisebb testvérét. Akkor kimentem a családhoz és a saját szememmel láttam, hogy abból élnek, amit ez a nagy fiú napszámban keres. Úgyhogy befogadtuk őt is és a testvéreit is. Egy idő után több ilyen gyermek is összekerült: először egyhetes táborokat szerveztünk a nyárra, utána egyre hosszabbakat, majd kitalálták, hogy legyen egyéves a tábor – most pedig már 25 éve táborozunk együtt – hangsúlyozta.
Huszonöt év alatt közel 6000 gyereket fogadtak be, jelenleg 2100 gyermek várja őt otthon, mi több már több száz unokával is büszkélkedhet. Az atya arról is szólt, milyen sokat kibír az ember. Elmondása szerint lehet, hogy kapunk néha egy-egy gólt, de a kérdés leginkább az, a következőt ki rúgja: neked rúgják, vagy ezúttal te rúgod be? – A létért küzdeni kell, nem adják ingyen. Ne sajnáld magad, hanem küzdjél, hisz’ erősebb vagy, mint a problémád, te le tudod győzni azt – tanítja a gyerekeknek. A testvér egyebek mellett arról is szólt, a Kárpát-medencében nem a pénzből, a ruhából, az élelemből, vagy a demokráciából van kevés, hanem gyermekből, pedig ő a legjobb orvosság mindenre.
– Olyan, mintha az érzelmekből, a szeretetből, a szerelemből lenne kevesebb a mai ember tarisznyájában – folytatta gondolatmenetét, majd arra bíztatta a közönséget vegyék számba érzelmeiket: hisz’ mindannyiunkban ott van a végtelen szeretet iránti vágyakozás. Böjte Csaba továbbá hangsúlyozta, a család évében nem csupán a családi kapcsolatainkra, hanem az Istennel való kapcsolatunkra is gondolnunk kell, s számba vennünk az emberi viszonyainkat. – Meg kéne tanítanunk mindenkit a szeretet parancsára!
Az est fővédnöke, Kriza Ákos polgármester adta át Böjte Csaba testvérnek az összegyűlt 1.300.000 forint összeget, amellyel az atya gyermekeit támogatja a rendezvény. A polgármester megköszönte Böjte Csabának az eltelt huszonöt évet, azt hogy megragadja azokat, akik kinyújtják felé a kezüket.
Szombat este érkeztek gyermekek is Nagyszalontáról Böjte Csabával, akik néhány Petőfi verssel készültek a család éve alkalmából, erre a miskolci programra.
http://m.minap.hu