Megújul a kantai minorita rendház

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tortenelem_minorita-696x465.jpgA cél az, hogy az egykori minorita rendházat újjáépítsék és megtöltsék élettel, elsősorban fiatalokkal. A tervekről tegnap közös sajtótájékoztatón beszélt Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke, illetve Fejér László Ödön szenátor.

Böjte Csaba ferences szerzetes elmondta: mivel a minorita rendházat ferencesek hozták létre, kötelességének érezte megmenteni az utókornak ezt az épületet. Sikeres pályázaton vannak túl, a javításhoz szükséges pénz is a birtokukban van, ezért a hivatalos engedélyek beszerzése után remélhetően április elején elkezdődhetnek a munkálatok – írja a Háromszék. 
Böjte Csaba szerint a kézdivásárhelyi rendház hasonlóan működhetne a Szent Ferenc alapítvány csíkszentsimoni intézményéhez, azaz a délutáni oktatás során kézművességgel foglalkozhatnának a fiatalok. A szociális kollégiumban negyven-ötven személyt fogadnának. A tervek szerint 2020 szeptemberében már be is lehetne iskolázni az első tanulókat.
Fejér László Ödön ezelőtt négy esztendővel Lemhényben találkozott Csaba testvérrel, és akkor került szóba a minorita rendház felújítása. Ugyanabban az évben megalakították a Böjte Csaba gyermekeit támogató kézdivásárhelyi baráti társaságot. A tervezési kiadások egy részét a városháza, másik részét pedig a baráti társaság állta, a felújításhoz szükséges anyagiak nagy részét a magyar kormány biztosította.
Iochom István

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nagyon nehéz egy focistának is úgy küzdenie, ha minden félresikerült rúgására »fújolásba«, átkozódásba tör ki a nézőközönség. Aki a Himalája megmászása közben lecsúszik és összetöri magát, azt senki sem szidja, hanem segítenek nekik, hogy meggyógyuljon, talpra álljon. Ugyanígy, amikor a hívek azt látják, hogy a kezdő pap, de akár az idősebb is, botladozik, nem megy minden neki száz százalékosan, akkor ne a háta mögött kritizálják, ne lenézően beszéljenek róla, hanem imádságos szeretettel, jósággal álljanak mellé, segítsék mindenben, hogy társai tudjanak lenni az Isten országát építő munkájában.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. június 7. vasárnap, Róbert napja van. Holnap Medárd napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A szeretetnek koncentrikus körei

A szeretetnek koncentrikus körei vannak, nekem is elsősorban a saját gyermekeimet kell jóllakatnom, utána következnek a többiek, de ez nem jelenti azt, hogy ember és ember között különbség lenne.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube