A rossznak nincs jövője

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_cstriport22.jpgMai beszélgetőpartnerem a Kezdetek műsorában Böjte Csaba testvér Ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.  Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Jelenleg 1300 nyomorgó gyermekről gondoskodik intézményeiben és további százakról nevelőszülői rendszerben.

Szabó Péter beszélgetése Böjte Csaba testvérrel

Többek között arról fogunk beszélgetni hogyan vált „Csaba testvérré”, mik voltak számára a legnagyobb kihívások, melyek a gyermekkorát legmeghatározóbb emlékek, hogyan emlékszik az akkori évekre, mi az az emlék, ami inspirálja őt máig, milyen értékeket örökölt Édesapjától, hogyan emlékszik Édesanyjára és Nagymamájára, hogyan alakult az élete civilként a fiatalkori években, hogyan tekint vissza fiatalkori önmagára, hogyan lelte meg Istenhez vezető útját, adta neki az életét. Beszélgetni fogunk arról is, hogyan emlékszik az első gyermek befogadására, milyen emlékei vannak a gyermeket támogató jótevőkről, miként alakult a papi pályája és hogyan vált Ferences szerzetessé.
00:00-10:14 Gyermekkori emlékek
10:15-16:16 Nevelés a személyes példával 
16:17-21:02 Édesanya története
21:03-29:26 Fiatalkori évek
29:27-39:50 Gyógyító jó cselekedet
39:51-49:19 Papi pálya, Ferences szerzetessé válás
49:20-53:45 Isten selejtet nem teremt