Frankfurti testvéreim jóságát hálás szívvel köszönöm!

b_300_300_16777215_00_images_stories_DSC_8981.jpgIsten drága ajándékának tekintem, hogy az idén olyan sokan kezdhettük el együtt az adventi szentidőt! A kedves Vera nővérrel is beszéltük, hogy a Marosszéki Kodály Zoltán gyermekkarra milyen jó hatással volt az a pozitív fogadtatás, az a kedvesség, jóság, mellyel körülvettek bennünket. A repülőn a nagy kórusnak csak 1o tagja tudott eljönni,  de ott ez a kiskórus szinte úgy szólt, mintha minden gyerek ott lett volna és ezt a nővérek a drága   jó Takács Pál atyának és bennünket oly nagy szeretettel fogadó frankfurti testvéreknek tulajdonították!

 
Örömmel mondhatom, hogy mindannyian szerencsésen haza érkeztünk! A gyermekek jókedvűen már az iskolába járnak, a nagylelkű adományból kapott pénzből már ki lett fizetve az énekes otthonra a tető! Az ácsok vígan végzik a munkájukat, nekik a ti jóságotok az ünnepekre fizetést jelent, a nővérek, a kórus otthonának meg egy időtálló szép tetőt! A dombon álló szép ház piros cserepeivel hangosan hirdeti, hogy a kárpátmedencéből Németországba költözött testvéreink ragaszkodnak az őket szeretettel hazaváró szülőföldjükhöz! 
 
Hálás szeretettel osztom meg a csodálatos est szép képeit! Csaba t. 
 
https://www.dropbox.com/sh/e2cmxvzbq9ksw6j/AACkb38mMvLUXwn5TqSVjH5ja#lh:null-DSC_8953.jpg