Fiuk háza - Csíkszentsimon!

b_300_300_16777215_00_images_stories_DSC_2265.JPGIstennek hála lassan Csíkszentsimonban, a mezőgazdaságot tanuló fiataljaink kollégiumában befejezzük a "fiuk házát"! Így megtelik a ház, a nagy udvar élettel, jókedvvel, reménnyel!! Nehéz egy ilyen komoly, fontos intézményt egy civil szervezetnek létrehoznia, de úgy gondolom, hogy a nagy fenyők gyökerének a példájára nekünk nem az a dolgunk, hogy elakadjunk a sziklák, a kövek szorításában, hanem az, hogy megtaláljuk azt a tenyérnyi földet, életet, melybe belegyökerezhetünk, s melyből életerőt, lendületet merítve, fagyot, vihart tűrve az ég felé törhetünk!! 

 
Istennek legyen hála, hogy szép álmunkhoz telket és a telken egy szép istállót, két elkezdett épületet kaptunk egy nagylelkű székely vállalkozótól, az elkezdett munkánkhoz meg egy erős szövetségeseket találtunk a Renovabilis németországi segélyszervezetben, és így hisszük, hogy jóvégre tudjuk vinni otthont teremtő munkánkat a bajbanlévő gyermekek javára!! 
 
Köszönöm Kolozsvári Tibinek és a kollégáknak a mindennapi munkáját, és ugyanakkor Isten áldását kérem az ott élő, tanuló fiatalokra! Jólesett látni, hogy a 2o-22 fokos hidegben nem állt le az élet, hanem vidáman, lendületesen, füttyöt hányva a fagyra végzitek a dolgotokat!! Szeretettel, Csaba t.