Húsvéti nagytakaritás!!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_DSC_1304.JPGHúsvéti nagytakarítás!! Az emberek szívesen foglalkoznak másokkal, de a mai evangéliumot olvasva nézzünk magunkba! Testünk Isten temploma, Krisztus ha körbe néz a szívünkbe, elménkbe, vajon mit talál!? Imádkozzunk nagy alázattal, hogy a Mester ragadjon ostort és űzzön ki belőlünk minden bűnt, káros rósz szokást, aljas, sunyi, kapzsi vágyat, tisztítson meg, s jelenlétével szentelje meg mindennapi életünket!!  Isten megszentelő, rendet rakó  jelenlétére vágyva, kisebb testvéred, Csaba t. 

 
 2015. március 8. – Nagyböjt 3. vasárnapja

   Abban az  időben,  mivel  közel  volt a  zsidók  Húsvétja,  Jézus  fölment
   Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és  galambot
   árultak, valamint pénzváltókat,  akik ott ültek.  Ekkor kötelekből  ostort
   font, és kikergette mindnyájukat  a templomból, ugyanígy  a juhokat és  az
   ökröket  is,  a   pénzváltók  pénzét  pedig   szétszórta.  Az   asztalokat
   felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket,  ne
   tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”  Tanítványainak eszébe jutott,  hogy
   írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
   A zsidók  erre  így  szóltak:  „Miféle  csodajelet  mutatsz,  hogy  ezeket
   teszed?” Jézus  azt válaszolta:  „Romboljátok le  ezt a  templomot, és  én
   három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat  esztendeig
   épült ez  a templom,  és te  három  nap alatt  fölépíted azt?”  Ő  azonban
   testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból,  tanítványainak
   eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak. És
   amíg (Jézus)  a  Húsvét ünnepén  Jeruzsálemben  volt, sokan  hittek  az  ő
   nevében, mert látták  csodáit, amelyeket  tett. Jézus  azonban nem  bízott
   bennük, mert  ismerte  mindnyájukat, és  nem  szorult rá,  hogy  bárki  is
   tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.
   Jn 2,13-25