Csíksomlyóról a Szent István Kollégium diákjai, szépen székelyruhába öltözve elhozták Kovásznára is a somlyói kegytemplom csodatevő szobrának másolatát! A helyiek nagy szeretettel várták és fogadták a kedves vendéget, Máriát és az ő kíséretét, majd egy szentmisében imádságos szeretettel, népünk Máriás lelkületét elmélkedtük át!! Ahogy Mária Erzsébethez sietett szeretettel, mi is Istent hordozva szívünkben, szolgáló jóságos szeretettel hajoljunk le egymáshoz, örömmel Magnifikátot éneklő jókedvvel!! Az ötszáz év alatt én hiszem, hogy ezek a szép Máriás vonások belénk ivódtak, és ezért is maradtunk meg oly sok nehézség ellenére! Kisebb testvéri alázattal úgy gondolom, hogy ha továbbra is szeretnénk szülőföldünkön békében megmaradni, akkor ezekbe a Máriás szép tulajdonságokba kell öltöznünk, ezekkel az erényekkel kell magunkat megerősítenünk, és akkor bátran mondhatjuk: Mária gyermeke nem veszhet el!!!
Sok szeretettel, Csaba t.