Kevés a papi hivatás, kevés a családjaikról gondoskodó édesapa, édesanya!? Kevés a jó pásztor!? Tudnunk kell, hogy a jó pásztorok nem születnek, hanem a gondoskodó szeretet gyakorlása által gyermekeink felnőhetnek oda, hogy vállalják érett fejjel maguk is, a másokról gondoskodó törödést, a jó pásztor csodálatos hivatását!
Mire nevelem a gyermekemet? Arra, hogy önmagával foglalkozva, saját céljait önző módon elérje? Gyermekeinkre merek-e, tudok-e rábízni egy cserép virágot, egy szép feladatot, melyet ha becsülettel nap mind nap teljesít, megtapasztalhatja, hogy milyen jó gondviselő szeretettel lehajolni az élethez? Merek-e rábízni egy kis bárányt gyermekemre, hogy gondozza, etesse, vigyázzon rá és ezáltal megtapasztalja az őszinte, tiszta ragaszkodást, az áramló életet adó szeretetet? Ne kérdezzük, hogy megéri-e, vagy nem éri meg a majorsággal, a veteménnyel való vesződés, mert a gyermekem számára csak így taníthatom meg, hogy az élet talán legtisztább örömének a forrása, a másokról való gondoskodó szeretetből fakad! Ez a tiszta öröm ad erőt ahhoz, hogy lassan felnőjünk oda, hogy egymásnak is gondviselő jó pásztorai legyünk! Hiszem, hogy ezen az úton járó emberből jó édesapa, édesanya lesz, és lesznek olyanok is, akik szívébe nem csak egy kis család fog elférni, hanem egy egyházközség, vagy talán egész népünk, nemzetünk!
Szeretettel,

Csaba t.