„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Világunk megkérgesedett, elvadult. Valahol elveszett a gyógyító, erőt, bátorságot adó irgalom. Mindenki végtelen igényességgel csak elvár, követelőzik, ítélkezik , majd hazamegyünk és selejtezünk. Sajnos a mai ember leselejtezi mindazt és mindazokat , amik és akik nem megfelelőek, s nincsenek az elvárása szintjén. Türelem, kitartás és irgalom -ezek az erények nélkül egymásnak csak bírái lehetünk.