LAUDATO SI’

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_91596769_1753427904799066_3838695456808894464_o.jpg1. „LAUDATO SI’, mi’ Signore”, „Áldott légy, Uram” – énekelte Assisi Szent Ferenc. Ezzel a gyönyörű himnusszal arra emlékeztetett minket, hogy közös otthonunk olyan, mint egy nővér, akivel osztozunk a létben, és olyan, mint egy szép anya, aki karjába zár minket: „Áldott légy, Uram, földanya-nővérünkért, ki fenntart és ellát minket, gyümölcsöket terem, színes virágokat és füvet!”
2. Ez a nővér kiált a miatt a kár miatt, amelyet az Isten által belé- je helyezett javak felelőtlen használatával és a velük való vissza- éléssel okozunk neki. Abban a hiszemben nőttünk fel, hogy birtokosai és urai vagyunk, és fel vagyunk hatalmazva arra, hogy ki- zsákmányoljuk. Az erőszak, mely a bűn által megsebzett emberi szívben lakozik, azokban a betegségtünetekben is megnyilvánul, amelyeket a talajban, a vízben, a levegőben és az élőlényeken ész- lelünk. Ezért a legelhagyatottabb és legsanyargatottabb szegények közé sorolhatjuk a mi elnyomott és elpusztított Földünket, amely „sóhajtozik és vajúdik” (Róm 8,22). Elfelejtkezünk arról, hogy mi magunk is föld vagyunk (vö. Ter 2,7). Testünket a bolygó elemei alkotják, annak levegőjét lélegezzük be, annak vize éltet és frissít fel bennünket.
Itt elolvasható

 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Az ember dorbézol, de aztán rájön, hogy mélységesen üres az élete, és hogy a jócselekedetek, a szeretetből vállalt feladatok mérhetetlenül boldogabbá teszik az embert. Akkor már olyan egyszerű dönteni, és mint a virág, magától értetődő természetességgel fordítja a fejét a tiszta fény felé.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. június 4. csütörtök, Bulcsú napja van. Holnap Fatime és Fatima napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Az igazságtalanság

Az édesapámat igazságtalanul börtönbe zárták, és a kínzások miatt a szabadulása után néhány hónappal meghalt.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube