„Az isteni alázatnak kell a szemünk előtt lebegnie, amellyel Krisztus térdre borul Jeruzsálem falai előtt, sír, hogy »hányszor próbáltalak összegyűjteni titeket, mint kotlós a szárnya alá a csibéit, de ti nem akartátok« [Lk 13,34]. A pap az az ember, aki egész életét arra szenteli, hogy odatérdeljen Jézus mellé, megölelje és azt mondja neki: »Ne búsulj, ne sírj, nézd, itt vagyok, jöttem, segítek a fránya kiscsibéket összeszedegetni, szeretlek téged, számíthatsz rám!«” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Annamária kertjének terményeit megosztja a hajdani otthona diákjaival! Még Jézusnak is jólesett amikor hálás szívvel, köszönettel visszatért az akin ő nagylelkűen segített, mennyivel inkább esik jól nekünk embereknek megtapasztalni a hálát és a köszönetet! 