A legnagyobb fájdalom édesanyám elvesztése volt. Tudtuk, hogy beteg, rákos daganata van… behívott az orvos, és azt mondta, hogy amire lehullanak a levelek, valószínűleg anyukád nem fog élni. Szegény húgom nem tudta ezt elfogadni, imádkozott, hogy ne így legyen…

Édesanyámat megöleltem, persze ő is tudta, hogy mit mondott az orvos, és azt mondta, hogy fiam, ne félj, én nem félek, szívesen vagyok veletek, ahány napot ad nekem az Isten, azt én mind nektek ajándékozom.

Minden este elmentem misézni, prédikálni, ahová hívtak, de napközben vele voltam. Imádkoztuk együtt a rózsafüzért… Szívesen mesélt, talán soha nem beszéltem annyit drága édesanyámmal, mint abban a hat hétben. A húgom kérdezte, hogy miért kell ez így legyen? Mondtam neki, hogy nézd, édesanyánk megtanított minket járni, beszélni, imádkozni és most megtanít meghalni. Az élettől, szeretteinktől szépen méltósággal elbúcsúzni. Hidd el, nagyon fontos ezt megtanulnunk, majd eljön a nap, mikor ennek is hasznát vesszük.

Csaba t.