„A házasságkötésnél a pap, a násznép csak tanú, a vőlegény a főpap, ő szolgáltatja ki kedvesének a házasság szentségét, és valamilyen módon így maga is szentséggé válik, hisz életével, hűséges szeretetével megszenteli a kedvesét. Természetesen ez fordítva is igaz: a család szentélyében az édesanya főpap, hisz az oltár előtt életre szóló igenje hozza létre a házasság szentségét. Földi élete során jóságával, szeretetével nap mint nap megszenteli férje, gyermeke életét.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Tiszteletem! Köszönöm a kérdezés lehetőségét. Kérdésem a következő lenne: Hogyan tudunk két fogalmat - az önkorrekciós és önkorlátozó képességet - hatékonyan elsajátítani? Ha valamit eddig így és így csináltam, de látom, hogy ez hibás, be tudom-e vallani magamnak és másoknak is, hogy ez hibás? Ilyen értelemben véleményünk megváltoztatására való képességünket fejlesztenünk kell (önkorrekció). És azért, mert valamit megtehetek, nem biztos, hogy meg is kell tennem (önkorlátozás).