„Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy az anyagi gondoskodást túlhangsúlyozzák. Nem akarom lekicsinyelni a pénz fontosságát, de nem lenne szabad az első helyre tennünk. Népünk nagyjai közül sokan nagy szegénységben nőttek fel. […] nem a híres, sok-sok szemléltetőeszközzel felszerelt iskoláktól és a talicska számra behordott játékoktól váltak értelmes, értékes felnőttekké, hanem a családi szeretet életadó melegétől, a jóságos édesanya, édesapa folyamatosan dolgozó, példaadó jelenlététől és néhány falusi, egyszerű tanár emberséget és műveltséget adó oktatásától.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
"Mindig tudatában voltam annak, hogy az embernek a legnagyobb értéke a saját élete. Olyan, mintha kapnál egy marék aranyport, ami nagyon értékes, de nagyon apró szemcséjű, és bárhogy szorongatod az ujjaid között, lassan a szél mind kifújja onnan. Az idő múlik, és az lenne a jó, hogyha ezt az értéket, ezt nagy-nagy kincset, az egyetlen „vagyonodat”, amid van, valamiért, valakinek oda tudnád adni. Én azt mondtam: Uram, tartsd a markod belerakom az egészet, gazdálkodj vele. A félelem, a szorongás ott van a szívedben, nehéz odaadni mindent.