„Az ember dorbézol, de aztán rájön, hogy mélységesen üres az élete, és hogy a jócselekedetek, a szeretetből vállalt feladatok mérhetetlenül boldogabbá teszik az embert. Akkor már olyan egyszerű dönteni, és mint a virág, magától értetődő természetességgel fordítja a fejét a tiszta fény felé.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
