„…tudniuk kellene, hogy az anyagi javak legjobban gyerekbőrben maradnak meg, persze csak akkor, ha tisztességgel, nem elhanyagolva, de nem is elkényeztetve neveljük fel a gyermeket. A bankba tett vagyonkánkat a gazdasági válság rozsdája szétrághatja, az infláció molya megeheti, de a szeretettel felnevelt gyermekeink idős korunkban mellénk tudnak állni, életet, reményt jelenthetnek számunkra, számíthatunk rájuk. A nyugdíjpénztárba betett pénzecskénkben hiába bízunk, a vagyonkánkért gondozó „kedves nővér” soha nem fogja könnyes szemmel, gyermeki ragaszkodással megcsókolni lehanyatló kezünket, és nem fog virágot öntözni, gyertyát gyújtani a sírunkon. És csak gyermekeink fognak számunkra unokát szülni, akikre majd vigyázó szeretettel nézhetünk le a mennyek országából.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Jónás és Leó testvérrel együtt voltunk Barsi Balázs atya novíciusai 199o-ben. Mennyi minden történt azóta, hány ezer kilométert tettünk meg, hány szentmisét mutattunk be? Kitudná megmondani, hogy mennyi terv, valóra vált állom és megfeneklett jó szándék van már mögöttünk?! Jó volt visszanézni, jó volt találkozni! Szeretettel köszönöm, hogy az akkor kimondott igenekhez hűségesek vagytok!!