„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Sajnos a Petrozsényi házunknak se udvara, se kertje nincs (nagyon pici) így a gyerekeket áthoztuk részben Szárhegyre nyaralni. A tegnap meglátogattam őket és nagy munkában találtam. Nekiálltak mindannyian és a Hógolyót, a kedves öreg lovat fürdették. Slaggal, kefével tetőtől talpig lecsutakolták, még a farkát is samponnal megmosták. Jó volt látni ahogyan a ló hálásan tűrte a nagy forróságban a gyermekek szorgoskodását, a friss üdítő vizet. Az egyik kislány boldogan mutatta, hogy még a ló száját is megmosták.