Istennek hála találkoztunk Kafarnaumban Mátyás testvérrel. Jó volt leülni, egy kávét meginni, szeretettel elbeszélgetni nagyranőtt fiunkkal! Örvendtem annak is, hogy ők is mennyire örvendtek egymásnak. Pali, Guszti, Mátyással egy családban nőttek fel, jó testvérek voltak és most is ragaszkodnak egymáshoz. Egy apának nagyobb öröm nem is kell, mint mikor látja, hogy a gyermekei szeretik egymást!!
Kafarnaumot nem is sikerült alaposon megnéznem, annyit örvendeztünk egymásnak, úgy, hogy még vissza kell ide jönnöm!! Természetesen akár mennyire meg is néztem volna a Szent helyeket, akkor is úgy érezném, hogy nekem ide még vissza kell jönnöm!
Ma első utunk Magdalába vezet, Mária Magdolna városába. Az újszövetség nagy megtérőjének, az apostolok apostolának a barlangjában és a sírja fölé emelt bazilikában jártam Franciaországban, most kíváncsian készülök az ő városába, és az ott lévő szép templomba!! Itt mutatjuk be Szentföldön az első szentmisét! Háborúba, gyűlölködésbe, nemi kicsapongásba süllyedt világunknak, nagy szüksége van Mária Magdolna példájára, a lelket újjászülő bűnbánatra, mely a mocsárból felemel, és Isten jobbjára ültet!!
Nemrég, egy előadás alkalmával, egy zsúfolásig megtelt teremben megkértem, hogy emelje fel a kezét az, aki az elmúlt fél évben, de nem az elmúlt 10 évben az ő kedvesétől, férjétől kapott egy szerelmes verset. Engem is meglepett a "felmérés eredménye", hisz összesen 3-4 hölgy emelte fel a kezét! Aztán, hogy oldjam a feszültséget megkértem, hogy most az emelje fel a kezét, akinek azért igénye lenne egy szép, szívből jövő szerelmes versre! No erre minden nő felemelte a kezét, volt aki mindkettőt, kortól függetlenül!
Ezen a szép napon, (csak, hogy a férfi társaimnak súgjak) megosztok egy szép szerelmes verset Petőfi Sándortól, melyet Szendrei Júliához írt! Tudjuk, hogy Júlia előbb kikosarazta Sándort, de amint e vers is jelzi, a férfit a visszautasítás nem torpantotta meg, hisz jól tudta, hogy a lányokat és a várokat ostrommal veszik be!
Érzelmeinket megfogalmazni, kifejezni emberhez méltó dolog! E víg farsangi időszakban, február 14-én, e tavaszi szép napon egyenesen kötelező! Isten áldását, a szép tiszta szerelmet kérem minden arra érett fiatal, felnőtt számára! Töltse be a szerelem lobogó lángja, e drága földi boldogság - s ne csak e szép tavaszi napon - a házasságra hivatást kapó testvéreim szívét!
Hála és köszönet a Csíki vállalkozók egyesületének, kiknek jóvoltából megújulhat a Szent István Otthon fűtés rendszere!! A diákok meghívták őket is, engem is egy szentmisére, hol együtt imádkozhattunk a jótevőinkért, majd egy kis előadassál, farsangi csúfolódóval, tánccal, fánkkal, finom teával kedveskedtek a jelenlévőknek!!
Halihó!! Csíksomlyón ma ünnepelték a hó világnapját!! Képzeljétek még a hó ember is elment imádkozni Máriához! Több mint háromszáz kisgyerek síeltek, jó sokan szánkóztak, de volt olyan gyerek aki a farsangi fánkot részesítette előnyben!! Még a cica is jégre lépett!!
Hála és köszönet Miklós Edit alpesi sízőnek és társainak a szervező munkáért, a nagyszerű napért. Minden perc mit a természetben töltünk ajándék, áldás, éljünk vele!!
Az ég, a bajnoki cím, nincs is olyan nagyon messze annak ki kitart álmai mellett, és aki nem engedi el a mester edzője kezét, mondta Gyurta Dániel a szépen cseperedő ökölvívóknak Gyergyószentmiklóson, a Godako csarnokban!!
Február 11-én, most szombaton 11.00 órától én is szeretnék hálatelt szívvel egy szentmisét bemutatni a Kovásznai katolikus templomban! Gyermekeinkkel a lourdesi Szűzanya közbenjárását kérve imádkozni fogunk jótevőkért, a gyermekek tanáraiért, a nagylelkű támogatókért!
Ezen a szép szombat délután a gyerekekkel elmegyünk Kommandóra, ahol a helybeli református templomban fogunk egy ökumenikus istentiszteleten részt venni! Ha időd engedi, gyere tarts velünk, Erdély egyetlen 1000 méter felett elhelyezkedő településére! Csak zárójelben jegyzem meg, hogy hógolyót nem kell hoznod magaddal, de meleg kesztyűt, sapkát, magas szárú bakancsot (két három váltást is) nyugodtan hozhatsz.