Ferenc pápának a tavaly tavasszal ezt a gyermek Jézus szobrot, ebben a szép ruhába öltöztetve ajándékoztuk!! Múltkor mutatták az Interneten a háló szobáját és a gyerekek szomorúan mondták, hogy nincs ott az ágya mellett!! "Nincs ott, nincs ott - mondtam tetetett haraggal, - hogy is lenne ott mikor a nappalijában van a kredencen!" Csak most arra kérlek, hogy nehogy azt mondjátok a gyerekeknek, hogy a pápának nincs is kredence...
Jó tudni, hogy összefogásból szeretetből szebb lesz a világ, a gyermekek jobbak lesznek és még szentélyek is nőnek ki itt-ott szülőföldünkből!! Büszke vagyok a tatárdombi kis teljesen nyitott kápolnánkra! Évek óta ott van e kis szentély a gyergyói medence közepén védtelenül és senki nem bántotta!
Ezzel a tudattal könnyű ágyba bújni, könnyebb elaludni és majd egyszer mikor az Úr jónak látja biztos, hogy könnyebb lesz meghalni is!! Gyertek tudatosan senkit nem bántva, semmit nem elítélve, járjunk a szeretet, a jóság útján!
Édesanyám nekem adott életet a szentmise keretében én adom neki Őt aki Magát az Életnek hívja ! Az életet elfogadni egy áldozat és az anya fián keresztül kapja azt aki a Kereszt Áldozata lett ! Az élet olyan csodálatos !!!!!
Annyira szeretem, amikor a gyermekeink szépen - szerre bemennek egyenként, vagy kettesével a templomban és imát, éneket mondanak Jézus Krisztusnak, komolyan összeszedetten, szemmel láthatóan élő hittel!! A kicsi Krisztina most lesz első áldozó, de azért már szépen kihúzott derékkal felemelt fővel mer, tud imádkozni!! Büszke vagyok a gyermekeinkre! Fontos, hogy jó példával tiszta szívű gyermekeink előtt járjunk.
Sajnos Marosillyére nem tudtok az idén eljönni, de a Szövetség Kötés Ünnepét azért meg fogjuk tartani május 23-án nagy fejedelmünk Bethlen Gábor szülőházában!! Szeretettel meghívlak, virtuálisan, úgy ahogy lehet, remélem együtt leszünk azon a szép napon! Én már készülök a prédikációval,
Eltelt egy újabb év és a három iker fiúnk immár 18 éves!! Huni, Levi, Robi a jó Isten éltessen sokáig benneteket! Büszke vagyok rátok Adéllel, Éva nénivel és mindazokkal akikkel felneveltünk benneteket!!
Istennel találkozunk az Oltáriszentségben , a Szentírást olvasva -de a szegényeket látogatva , a bajba jutott gyermeket befogadva ugyanazt az Isten ölehetjük át. “ mert aki egyet is befogad a legkisebbek közül , engem fogad be”- mondja Jézus Krisztus.
“... őseink fáradsága, könnye és vére tapadt minden erdélyi pici röghöz s minket a múlt ideköt, s a jövő kilátástalan bizonytalansága el nem csüggeszthet, hanem minél több akadállyal találkozunk, annál inkább nekigyürkőzünk s minél kevésbé értékelik munkánkat, annál többet dolgozunk, szem előtt tartva, ami az erdélyi ferencrendiek történetéből leszűrődik: Domine da mihi animas, cetera tolle (Lelkeket adj Uram, a többit vedd el!)!”
Természetesen a mennyei Atya más forgatókönyvet szeretett volna, nem Ő találta ki, hogy Jézust keresztre kell feszíteni.
Nem Isten ölte meg a fiát, hanem mi, emberek öltük meg.
Hihetetlen kinyilatkoztatás: Isten jobban szeret bennünket, mint a Szent Fiát.
Milyen szörnyű lehet a kárhozat, ha Isten ilyen árat is kész megfizetni értünk? Milyen hihetetlen távlatokat nyithat a szeretet, ha Isten csak azért, hogy számunkra esélyt adjon, kész volt vállalni a kálváriát...
A szabad akarat hatalmasabb, mint az isteni erő? Isten nem akar bennünket manipulálni, erőszakkal valamire rávenni, hanem azt szeretné, hogy tudatosan döntsünk a szeretet mellett.