Bővebben: Fiú családKászoni Szent Katalin otthonból egy komoly fiú család!! Aranyosak, ügyesek, egy kis huncutsággal fűszerezve! Ügyesek, pont olyanok, amilyeneknek egy korabeli fiúnak lennie kell, ezért nem is cserélnénk el őket a világ minden kincséért!! 
Büszke örömmel, 
Csaba t.

Bővebben: Egy számomra fontos hírMuszáj megosszak egy számomra fontos hírt! A képen látható kedves lányunknak, tizennégy testvére van, apukája, anyukája nagyon szereti, néhány évet nálunk volt, ügyesen tanult, s most szépen talpra állt, visszament szüleihez, iskolába jár! Igen, néhány családon, gyereken elég, ha rövid ideig segítünk, mert a gödörből kijutva, szépen mennek tovább a maguk útján! Igazából ez lenne a célja a gyermekvédelemnek, addig és úgy segítsen, ameddig, s ahogyan a család kéri!!
Szeretettel,
Csaba t.

Bővebben: Találkozó az élő IstennelTalálkozó az élő Istennel, a hívő ember számára megrendítő nagy titok!!! 
Hugó testvérnek az első szentmiséje! György érsek úrnak már kitudná hányadik? 
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Milyen jó ilyen leveleket kapniPersze a mai napig nem értem, hogy egy napközivel miért kell foglalkozzon a nagyérdemű állami hatóság?! A kolduló gyermekekkel kellene foglalkozzon és nem azokkal, akiknek jószívű emberek egy tányér levest akarnak adni!!  
Szeretettel,

Csaba t. 

Kedves Csaba testvér,
Kedves munkatársak,
Örömmel tudatom,hogy ma megkaptuk a működési engedélyt a zetelaki és székelyvarsági Napköziotthonok részére.
Szeretném megköszönni a jó Isten segítségét, munkatársaknak a türelmet és támogatást., hisz ez csapatmunka volt.
Tisztelettel 

Zs. Zsóka,

Bővebben: De melyikek Isten örömei ?A teremtés, alkotás, a bölcsesség , a jóság, az életadás öröme és a többi tiszta boldogság , melyeket , Teremtőnk nagylelküen meg akar velünk osztani -például a létezés öröme.
A nyáron többször is kiültem Déván a nagy diófa alá, és csak úgy gyönyörködtem a játszó, kacagó gyermekeinkben. Eltöltött a létezés tiszta öröme ! Jó dolog lenni , szemlélni a szeretteinket , kik szimpla létükkel, örömmel , fénnyel töltik el szívünket. Nem tesznek , mondanak vagy adnak semmit , csak egyszerűen vannak, léteznek , s mégis boldog vagy, mert te magad is ott létezhetsz mellettük! Ez egy olyan tiszta öröm , melyet a jó Isten mindannyiunknak szeretettel felkínál !
Csaba testvér.

Bővebben: Szép színdarab Szent Erzsébet életérőlA nagyszalontai gyermekeinknek a békéscsabai testvéreink nemcsak betanítottak egy szép színdarabot Szent Erzsébet életéről, hanem az alkalomhoz nagyon találó ruhákat is kölcsönöztek a fiatal színészeinknek!! A gyerekek meglepően ügyesen szerepeltek, s ma nem csak hálatelt szívvel visszavittük a ruhákat, hanem egy szentmisében meg is köszöntük a békéscsabai testvérein jóságát, segítségét!!
A szentmise véget ért és mi fáradtan, de szerencsésen haza is értünk Dévára!!
Isten fizesse mindazok jóságát, kik gyermekeink növekedéséhez, kibontakozásához jó szóval, tanáccsal, szeretettel hozzá járulnak, kik segítettek a Szent Erzsébet zarándok út sikerében!!
Hálás szeretettel kérem minden támogatónk számára Árpádházi Szent Erzsébet hathatós segítségét, közbenjárását az élet Uránál!
Kisebb testvéri szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Köszönjük a kedves vendéglátást14 kollégámmal Fábiánsebestyénen járhattam a hétvégén, egy komoly, de nem vérremenő vetélkedőn!  Férfi munkatársaimmal Csongrád megye 24 helységének képviselőivel vívtunk meg szárazon, vízen de még a levegőben is!!
Köszönjük a kedves vendéglátást Farkas Sándornak és a kedves feleségének Katalinnak!! Jó volt megismerni Csongrád megye falvainak, városainak a nagyszerű képviselőit, lakóit!! Mindenki örömmel, jókedvvel szerencsésen haza is ért, hiszem, hogy mindannyiunk számára ez a világ nagyobb, szebb lett, kitágult, így segítségetekkel otthonunkká válik Kárpátmedence!!
Isten fizesse a szép hétvégét!!
Csaba t.