Szent László nevében holnap, június 10-én Gálospetribe zarándokolunk a Szentháromság búcsúra, mely egyben a 2016-17-es tanévzárás ünnepe is az ott élő gyermekeink számára!
A szentmiseáldozat 11.00 órától lesz a gyermekvédelmi otthonunk udvarán!
A kedves támogatókat, barátainkat nagy szeretettel várjuk,
Csaba t.
Kép: Szent László zászlaja, szobra, a Csíkszentsimoni Szent Lászlóról elnevezett kollégiumunk kápolnájában!
Nagyszalontai gyermekeinkkel, most május 8-án, Csedregre és Kökényesdre vitt a jószerencsénk. Sokak szerint itt terem a legfinomabb eper Erdély földjén! Szent László szép zászlajával, szobrával, Erdély védőszentjének életéről szóló színdarabbal érkeztünk, a zsúfolásig megtelt magyar görögkatolikus templomba!
Felemelő őröm volt e nagyszerű, szorgalmas emberekkel találkozni! Gyermekeink nem csak vastapsot kaptak szép előadásukért, hanem finom epret is, annyit ehettek az ízletes gyümölcsből, amennyit talán még soha nem is láttak, és otthon maradt társaiknak is vihettek több mind 70 nagy ládányit a valóban nagyon zamatos, gyermek ököl nagyságú finomságból!
Isten fizesse a meghívást, a vendéglátást, a finom vacsorát és a nagylelkű adományt! Hálás szeretettel zártuk szívünkbe e csodálatos vidék nagylelkű lakóit,
Csaba t.