I. állomás: Gyermekkori álmok

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szent_helyek_DSC_2462.jpgFlüei Szent Miklós vezetésével, kilenced az áldott Békéért

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké.
Ámen
I. állomás: Gyermekkori álmok
Életrajzi adatok:
A kis Klausz, a későbbi Flüei Szent Miklós, 1417. szeptember 25-én egy jómódú parasztcsalád első gyermekeként látta meg a világot, egy kis svájci hegyi faluban. Nagyon kevés adat maradt fenn életének erről a szakaszáról. Társai, mint szorgalmas, jóindulatú gyerekre emlékeznek vissza, kinek életét a munka, a tanulás és az imádság töltötte be. Csodaszép szülőföldjét széltélbe-hosszába bebarangolta. Házuktól nem messze, egy tiszta vizű hegyi patak partján, egy mély szurdok alján, Ranft nevű helyen imádkozás közben egy égig érő, hatalmas tornyot látott. Ez a látomás nemcsak gyermekkorát, hanem egész életét meghatározta. Közel 40 évvel később sok-sok vívódás után, a remeteségének a helyszínéül is ezt a völgyet választotta, azt a szép tisztást, a patak partját, ahol gyermekként a tornyot megpillantotta.

Elmélkedés:
A Jóisten mindannyiunkat megajándékozott egy élettel, melyet kitölt a játék, a tanulás, a munka és az Istent kereső imádság. Nagyon fontos, hogy fizikailag is, szellemileg is bebarangoljuk szülőföldünket, megismerjük annak kincseit, a kulturális, szellemi, lelki értékeit. Ahogy Szent Miklósnak, úgy nekünk is szükséges, hogy legyenek álmaink, terveink, gyermekkori víziónk mindarról, mit felnőttként szeretnénk valóra váltani. Jó lenne, ha felnőtt fejjel is visszaemlékeznénk gyermekkori tiszta álmainkra, elképzeléseinkre. Szent Miklós, gyermekkori álmait közel 40 év után kezdte valóra váltani, de annak a toronynak az alapját, amely mára már égig ér, még gyerek fejjel csatangolva, imádkozva rakta le szülőföldje sziklájába. Hosszú évekig érett benne az a tiszta, szép álom, ami serdülő fejében megfogalmazódott, s mely a csatatereken az élet sűrűjében tisztult le, érett kivitelezhető állapotba. Gondoljak vissza életemet meghatározó, alapvető döntéseimre, vágyaimra, vajon azokból mennyit sikerült megvalósítani, valóra váltani, gyermekkoromban elkezdett tornyomat, felnőtt fejjel tovább építettem-e, dolgozom rajta, befejezem?
Elmélkedés- hanganyag:
Könyörögjünk:
Urunk Istenünk, a te ajándékod az élet, azt ránk bíztad, hogy mivel töltjük ki a mindennapjainkat, Flüei Szent Miklós példájára segíts, hogy becsületes munkával, tanulással, szülőföldem szellemi, fizikai kincsének felfedezésével készüljek nap mint nap az életre. Segíts, hogy az általad adott létem minden percét lakjam be szép, bátor álmokkal, tervekkel, hogy meglássam azt az égig érő szent tornyot, melyet a Te dicsőségedre, és a testvéreim javára szülőföldemen felépíthetek.
Kéréseink, hogy meghallgatásra találjanak, így imádkozunk: Miatyánk..
Teljes szentmise:

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett és Frida napja van. Holnap Gizella napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Békében szentül élni...

Ha egyetlen ember is képes szeretetben, békében szentül élni, akkor mindannyiunk számára megnyílt a szentté válás útja.

Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube