Különleges gyermek...

febr22.jpgKülönleges gyermek volt, születését, melyet angyalok adtak hírül a pásztoroknak, próféták jövendölték meg: „Íme, a szűz fogan, fiút szül.” [Iz 7,14]
„ Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri az erőszakost, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség csípőjén a kötő.” [Iz, 11,1–5]
Nyolc nappal a születése után körülmetélték, negyven nappal később bemutatták a jeruzsálemi templomban mint elsőszülöttet, aki a törvény szerint az Úrhoz tartozik. Simeon és Anna prófétanő fölismerték a gyermekben a régóta várt Messiást, de azt is, mint „jelet, melynek ellene mondanak”. Megjövendölték, hogy a fájdalom tőre Mária szívét is átjárja majd.
A napkeletről „bölcsek” érkeztek, hogy imádják a zsidók királyát, aki a nemzetek királya lesz. Heródes rettegett hatalma elvesztésétől, azért, hogy elpusztítsa, a környéken megöletett minden kisgyermeket. Emiatt a szent család egy angyal figyelmeztetésére Egyiptomba menekült, majd a veszély elmúltával visszatelepedtek Názáretbe.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Hogy emberré váljunk, igenis szükséges a kudarc, a küzdelem, az erőfeszítés, a kibontakozás gyötrelme. Ha az ember ezt megérti, akkor nem látja már kegyetlennek az Istent, aki azt kéri, hogy a nehézségek vállalása, megoldása árán fejlődjünk. Vágyakozó szeretettel kell átölelni a feladatainkat, mert általuk születünk, bontakozunk ki. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. szeptember 6. vasárnap, Zakariás napja van. Holnap Regina napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Áldozat

Míg a fiatalok moziba, strandra mennek, az egyetemista, aki komolyan készül egy nagy,szép hivatásra, görnyed a jegyzetei fölött. Nagy dolgok nem születnek áldozatok nélkül.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube