Virágvasárnap szamárháton bevonult Jeruzsálembe

marc1.jpgMikor virágvasárnap szamárháton bevonult Jeruzsálembe, ujjongó tömeg vette körül, de amint megtudták, hogy nem a földön, nem az elnyomók elűzésével akarja megvalósítani Isten országát, a nép csalódott Benne, elfordult Tőle.
Nagycsütörtökön tanítványaival együtt elfogyasztotta az utolsó vacsorát, szolgaként, példát mutatva megmosta lábukat. A kenyeret és a bort átváltoztatta saját testévé és vérévé, hogy az Istennek az emberrel kötött új szövetségét megpecsételje, és „megfoghatóan” velük maradhasson.
A vacsora után egyedül maradt, halálfélelmében vérrel verejtékezett az Olajfák hegyén. Júdás
Hozzá vezette a katonákat, hogy elfoghassák. Péter hirtelen haragjában levágta egy katona fülét, de Jézus leintette, és meggyógyította a sérülést.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Hogy emberré váljunk, igenis szükséges a kudarc, a küzdelem, az erőfeszítés, a kibontakozás gyötrelme. Ha az ember ezt megérti, akkor nem látja már kegyetlennek az Istent, aki azt kéri, hogy a nehézségek vállalása, megoldása árán fejlődjünk. Vágyakozó szeretettel kell átölelni a feladatainkat, mert általuk születünk, bontakozunk ki. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. szeptember 6. vasárnap, Zakariás napja van. Holnap Regina napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Áldozat

Míg a fiatalok moziba, strandra mennek, az egyetemista, aki komolyan készül egy nagy,szép hivatásra, görnyed a jegyzetei fölött. Nagy dolgok nem születnek áldozatok nélkül.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube