1658. szeptember 6-án Moldva felől betörtek a tatárok. Őseink nem futottak el, vállalták a küzdelmet. Holnap kezdődik az új tanév, mi sem adjuk fel, tanulunk, küzdünk és győzünk! Isten a bátrak oldalán áll! Jó tanévkezdést, jó tanulást!
Szeretettel,
Csaba t.
2026. szeptember 5. A szárhegyi tanévnyitóról néhány kép... Isten áldását kértük a kedves diákokra, a nevelőkre és az otthonaink támogatóira.
Szeretettel, bizalommal,
Csaba t.
A csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központban jártunk, ahol az ember már néhány perc után érzi, hogy itt valami több történik a mindennapoknál.
Nagy öröm volt találkozni egyik nagyon kedves régi betegemmel, Rombacher Tamással, Prof. Dr. Bodó Imre hematológussal, valamint Pál-Lukács Zsófiával, irodalmár, kritikus, filozófus, akinek ...
Az új tanév kezdete előtt közösségünk tagjaival a csíksomlyói kegytemplomban vettünk részt szentmisén, hogy az előttünk álló időszaknak lelkileg is megerősödve vágjunk neki.
A sportban fontos a kitartás, a fegyelem és a kemény munka, ugyanakkor számunkra legalább ilyen fontosak azok az értékek is, amelyek emberként és közösségként tartanak össze ...
Ismét meglátogatott minket Németországból (Maihanból) Rolf bácsi és kedves felesége!
Mindig nagy szeretettel és örömmel várjuk őket a Kászoni Szent Katalin Gyermekotthonban. Hálásan köszönjük, hogy gondolnak ránk, és szeretetükkel újra és újra megajándékoznak bennünket!
Antal Piroska
Imelda nővér szeretettel és nagy szakmai alapossággal mutatta be az intézményük életét, az óvodát, valamint a Kneipp féle kezelési módszerek világát. Sok értékes gondolatot és tapasztalatot vittünk magunkkal.
Számomra ez a nap azonban többet jelentett egy szakmai látogatásnál. Egy hosszú távú együttműködés kezdetét látom benne, amelyben ...
Festjük, szépítjük az istállót, és nagyon szépen haladunk. Köszönöm fiataljainknak a munkájukat és ezt a csodálatos hozzáállást! Bárkinek kérdése van bátran telefonáljon várjuk lovasainkat nagy szeretettel! Tel: 0742261951 szeretettel Judit! És szombaton gyere el , vegyél részt ezen csodálatos programon , ahol a gyerekek megmutatják azt , hogy ...
Ma a gyerekekkel együtt lekvárt főzünk, hogy a szilva ízét a hideg napokra is eltegyük.
Közben eszünkbe jutott Csaba testvér gondolata:
„Melyik szilvából lesz lekvár? Abból, amelyik feladja az álmát.”
És ahogyan Ő biztat minket mi is azt üzenjük:
ne adjuk fel!
Álmodjunk nagyot, higgyünk egymásban, és tegyünk nap mint nap azért, hogy az ...
Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy idén is részt vehettünk gyermekeinkkel a Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem program keretében megszervezett Búzaösszeöntő Ünnepségen, a marosvásárhelyi Vártemplomban.
Gyermekeink számára is különleges élmény ez az alkalom, hiszen évről évre megtapasztalhatjuk, hogy a közös munka, az összefogás és ...
„A kényelmes napokról nekünk le kell mondanunk: harcok idején, történelmi fordulóban, eszmék és népek elkeseredett mérkőzésekor születtünk, de a nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, hogy szerepet vállaljunk, összefogjunk, mint még soha, s a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommá: dolgozzunk.”
Márton Áron
Ezt a nagy feladatot rábízza egy szem fiára. Mit ad ehhez Jézusnak?
Ha gondolatban odatérdelünk a betlehemi jászol mellé, döbbenetes, hogy a kis Jézus nem tud beszélni, járni, ha beleszimatolunk a pelenkájába, hát bizony az is érződik, hogy nem szobatiszta. Mennyire szegények, semmijük nincsen, sőt Heródes katonáinak lábdobogásától hamarosan visszhangzik a föld. A minimális létbiztonsága sincs meg ennek a kis Istenembernek.
Az leszel holnap, amit ma gondolsz, mondasz, teszel! Talentumaidat kamatoztatva méltó leszel és képes leszel arra, hogy sokat bízzanak rád. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt!
Csaba t.
Ma 2026. szeptember 7. hétfő, Regina napja van. Holnap Mária és Adrienn napja lesz.
Manapság is sokan vállalnak önként komoly fájdalmakkal járó szenvedést, például a kozmetikusnál tépdesik a szőrzetüket; hegyes tárgyakkal lyuggattatják a testüket, nyelvüket, fülüket, szemöldöküket, köldöküket, hogy piercingeket tehessenek bele, bőrüket apró tűkkel szurkálgatják, hogy mintákat tetováltassanak magukra, sebészek kése alá fekszenek, hogy átszabassák magukat.