Egy időben én is tanulmányoztam a keleti vallásokat, de nekem nagyon hiányzott a sok személyes kapcsolat, a szentek, a hozzám gyengéden odaforduló, megbocsátó Jézus, az irgalom, az élő, személyes istenkapcsolat.

Mikor én letérdelek, nem egy személytelen lénynek ismételgetem a mantrákat, hanem megszólítom a teremtő Atyámat.
Az én Istenemet Atyámnak szólíthatom, hol bűnbánó, hol hálaadó, hol kérő imámban. Valakivel beszélgetek. Lakott számomra a mennyország, nem egy arcnélküli Nirvána, nem egy megsemmisült állapot. A szeretet lényege nem az önmagam nézése, hanem a találkozás, a másikhoz való odafordulás.
Milyen képek fejezik ki számomra a tökéletességet? Semmiképpen sem a vágyaktól való tökéletes szabadság, a lét fölött való lebegés, hanem például az édesanyjához odabújó gyermek. Ezt a képet talán nem lehet tökéletesnek nevezni, de mégiscsak kifejezi a szeretet lényegét, az együttlét, az örömteli egymásra találás nagyszerűségét. Egy másik ilyen kép, mikor a férfi és a nő a házastársi szerelemben eggyé válik, amikor megvalósul a teljes önátadás.