Az egyházszakadás kétségtelenül nagy sebet ütött az Egyház, Krisztus testén, nem tudtuk teljesíteni Jézus kérését, hogy egyek legyünk.

Mégis igaz az is, hogy a reformáció segített a  Katolikus Egyháznak abban, hogy megújuljon, hogy a hibáiból mind többet levetkőzzön, és a megtisztulási folyamat az utolsó időkig tart.

Hálásaknak is kellene lennünk a gyarlóságaink miatt minket ostorozóknak. Szerintem a legtöbb valós hibát, amit a reformátorok joggal megneveztek, a Katolikus Egyház az elmúlt évszázadokban alázattal orvosolt, pl. a nép nyelvén legyen a szentmise, a Szentírást le kell fordítani, ne áruljunk búcsúcédulákat... Jó lenne, ha a mai protestáns egyházak megneveznék azokat az okokat, amelyek miatt a teljes egység nem állhat helyre, és akkor egyházunknak, talán egy újabb zsinaton, választ kellene adnia ezekre a kérdésekre is, hogy eltűnjön a testvéri közösség helyreállítása elől az akadály.

Mondhatják, hogy mindenkinek a maga gyermeke a legszebb – ez így van rendjén –, de a teóriáknál még fontosabb, hogy bármely vallás követője feltegye magának a kérdést: „A magam hite mit hoz ki belőlem?”

Ha a válasza az, hogy szép, értelmes, embertársaihoz odahajló, a maga megújításán, jobbá tételén szüntelen fáradozó életet, akkor jó úton jár. Belőlem nagyon sok szépet hozott ki a római katolikus hitem.