Gyerekkoromban a kedves húgommal gyakran összeszólalkoztunk, még össze is verekedtünk.

Ha most valaki megkérdezné, hogy felnőtt fejjel is verekszünk-e, azt mondanám: eszünkben sincs, nagyon szeretjük, tiszteljük egymást. Fel kellett nőnünk oda, hogy már ne legyen annyira fontos, hogy szökőspárgázunk vagy ugróiskolázunk, de akkoriban néhány nyakleves nélkül alig lehetett megoldani ezt a nehéz életkérdést. Hála Istennek, most ennél sokkal nehezebb problémákat is mosolyogva és szeretettel intézünk el.

Az emberiség életében is voltak, vannak periódusok, amikor egy-egy kérdést csak erővel tudtak megoldani az egész társadalomban. A közfelfogás ezt sugallta, amelytől sajnos az Egyház sem tudta távol tartani magát. De arról is emlékezzünk meg, hogy az egyházi bíróság mindig jóval kíméletesebb, irgalmasabb volt, mint az államhatalmi, és a büntetés-végrehajtást nem az egyházi, hanem a világi hatalom végezte.

Abból is látszik, hogy növekszünk, hogy Egyházunk már régóta erőszakmentesen oldja meg a konfliktusokat, ellentétben a mai világi hatalmakkal, akik még most is gyakran a harcot választják.

Emlékezzünk csak a nemrégen zajlott iraki vagy a koszovói háborúra! A jelenlegi nagyhatalmak, a nemzetközi szervezetek, az államfők sokat tudnának tenni a napjainkban is zajló népirtások, öldöklések ellen, mégis tétlenek maradnak, sőt gyakran szítják is azllentétet, mert gazdasági és politikai érdekeik ezt diktálják. Döbbenten nézem, hogy most, a gazdasági világválság idején egy-egy bank csődből való kimentésére pillanatok alatt hatalmas összegeket elő tudnak teremteni a kormányok, de az éhhalállal küzdő gyerekek megsegítésére nincsen pénz.

Ha az Egyház által elkövetett erőszakról van szó, beszéljünk arról is, hogy az Egyházat és tagjait az évszázadok során mind a mai napig az erőszak számtalan formája érte csupán a hitük miatt, és ők nem ütöttek vissza, nem léptek ellentámadásba, imádkoztak bántalmazóikért, megbocsátottak nekik.