Örökös szentségimádás

Szentségimádás
2020-ban Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus logója.

Elérkezik az óra

dec6.jpgAki két, szabad szemmel nem látható sejtből az anyaméhben az emberi testet összerakja, elég bölcs ahhoz, hogy ezt a kérdést is megoldja.
„Bizony, bizony, mondom nektek: Elérkezik az óra, s már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát. S akik meghallják, azok élni fognak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, s hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszt tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra.” [Jn 5,25-29]

 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„A bennünk lévő életerő, a tisztaság, a jóság iránti vágy ha nem találja a végtelenbe torkolló medrét, akkor parttalanul szétfolyik, fájdalmat, céltalan pusztulást okoz. A bűnbánat lényege, hogy rátalálok önmagam medrére, és a bűn gátjait áttépve nyugodtan, szabadon hömpölyögve elindulok a végtelen tenger felé, nagy hajókat hordozva hátamon, kenyeret adó malmokat hajtva. Szívemből életadó forrás fakad, s létem kis patakja a szorgalmas napjaimtól duzzadva, békésen Isten irgalmasságának tengere felé folyik.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2021. január 27. szerda, Angelika napja van. Holnap Károly és Karola napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Mit csinál az Isten? 4/7

Eljött az az idő, amikor az emberek szennyesét sokkal nehezebb elrejteni, mint régebben, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabbak vagyunk, hanem a tisztulás újabb állomásához értünk.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube