Őszinte szó ereje

jul15.jpgAz Egyház, ahogy a hős forradalmárok is, kezdetben az igaz, őszinte szó erejében bíztak, ennek sikertelensége láttán erőszakot is alkalmaztak, szembeszálltak az igazságtalansággal.
Elindult a gyűlölet, a harag, az ellenségeskedés, és nagyon nehéz a palackba visszadugni a kiszabadult szellemet.
Nemcsak a katolikusok és protestánsok között folyt a harc, hanem a különféle protestáns felekezetek között is, például a Szentháromságot tagadó protestánsok vezetőjét, Szervét Mihályt Kálvin küldte máglyára Genfben. A hatalom által a népekre erőltetett diktátum lehetetlenné tette a párbeszéd kialakulását.
Nagyon visszafogottan fogalmazok, ha azt mondom, hogy a nemes eszméktől vezérelt lovagok gyakorta lókötőknek bizonyultak: mintha megzabolázott indulataik széttörték volna a gátakat, és sokan esztelenül gyilkoltak, fosztogattak.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Mi, emberek, hamar bedobjuk a törölközőt, összeveszünk, hátat fordítunk egymásnak, elválunk, lehúzzuk a rolót. Isten nem így tesz, kitart a szeretet útján egészen a kereszthalálig. Ez példa számunkra is, hogy ne adjuk fel olyan könnyen a küzdelmeinket egymásért. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van. Holnap Nándor napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Az első pofon a legnagyobb...

Amikor első alkalommal papként elmennem Csíksomlyóra – ez 150-200 kilométeres út volt –, előtte átnézettem az autót a légnyomástól kezdve az alvázig.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube