Szűzanya türelme

szept17.jpgPedagógusként csodálom a Szűzanya végtelen türelmét. Amikor megtalálják, egyszerűenmegkérdik Tőle: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk?” [Lk 2,48]
Milyen más lenne egy-egy kapcsolat a házasságban, a munkahelyen, a szomszédságban, ha alázattal egymás szemébe nézve el tudnánk mondani egymásnak: „Nézd, fájt nekem, amit tettél, amit mondtál. Miért tetted ezt?”
Jézus így felel: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” [Lk 2,49] Bár Mária nem érti a választ, de szívébe zárja és bizalommal elgondolkozik rajta. Lehet, hogy nem mindig tudjuk megérteni egymást, de törekedjünk rá, forgassuk magunkban a másik véleményét, és próbáljuk elfogadni akkor is, ha nem egészenértjük. A Szeretetnek ez egy olyan iskolája, amelyet ha megtanulnánk a Szűzanyától, sokkalkevesebb veszekedés, „cirkusz”, válás, háborúskodás lenne ezen a Földön.
Szeretem elképzelni, ahogy a házukban leülnek enni a kis faasztalhoz, amelyen egyszerű agyagmécses pislákol, a fatálban párolog a lencsefőzelék. Megköszönik a mennyei Atyának a mindennapit. Szent József, az egyszerű ács vezeti az imát, amelyet az Isten anyja és az Isten Fia alázattal hallgat, és Áment mond rá.
Vacsora után kiülnek a ház előtti kispadra, beszélgetnek, hallgatnak, fölöttük ragyognak a csillagok. Nincs se tévé, se mobiltelefon, mégis öröm van a szívükben. Figyelnek egymásra, segítik egymást kiteljesedni, kibontakozni.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Jézus tudatosan arra kér, hogy fogadjuk el egymást, bízzunk egymásban, merjünk egy asztalhoz ülni akkor is, ha nem értünk mindenben egyet, ha látjuk egymás gyengéit, hibáit, hiszen csak akkor tudjuk a fogyatékosságokat legyőzni, ha a közösségben kitartunk a szeretetben. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. november 4. szerda, Károly napja van. Holnap Imre napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Megvilágosodás

A megvilágosodás az élet nagy titkainak, igazságainak a megértését jelenti.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube