Ádám és Éva története egy példázat, amely arról beszél, hogy az embernek Isten felkínálta az egész mennyországot. Milyen más lenne az emberiség élete, ha a szeretet mellett döntöttek volna, bíztak volna Benne, ha nem „piszkáltak volna bele” a Paradicsomba.

Isten nem nyugszik bele abba, hogy az emberiség első képviselői „nem”-et mondtak Neki.

Fáradhatatlanul, türelemmel újra és újra magához hívja az embert, felkínálja a szeretetét.

Mózesnek odaadja a két kőtáblát, amelyen az élet játékszabályait adta nekünk az Isten. Ha ezek szerint „játszottunk” volna, ha komolyan vettük volna, milyen szép lenne mindannyiunk élete.

Saját fiát is elküldte, hogy megmutassa a Hozzá vezető utat, sokan erre is „nem”-et mondtak, de sokan elindultak követni Őt. Ha keresztelésem óta mindig csak Jézus mellett döntöttem volna – ha őszinte vagyok, szembe tudok nézni saját életem sebeivel –, hol lehetnék most a lelki életemben, a fizikai életben, mindenütt?! Sajnos nagyon sok lustaság, rossz döntés, önzés, butaság csúszott be az én életembe is.

Nem Ádám vétke miatt bűnhődünk, sajnos inkább arról van szó, hogy az emberek az évszázadok folyamán – ahogy mi is gyakran – a hitetlenséget, az önzést választják. Biztosan szebb lenne a világ, ha a teremtéskori emberek és azóta is az emberiség Isten mellett dönt: megspórolhatta volna a világháborúkat és a többi hihetetlenül fájdalmas harcokat, öldökléseket, élményeket.

Ma is ugyanez fennáll: ha a családjaink az élet mellett tudnának dönteni, ha a mindennapok virágvasárnapjában Krisztus mellett tudnánk dönteni, mennyivel szebb lenne a világunk és nemzetünk sorsa.