Áldott, boldog új évet kívánok! Az új év, új lehetőség is, mi a gyermekekkel, Erdély védőszentjének, Szent László vezetésével, szeretnénk a boldogságra vezető Isteni parancsolatok útjára lépni!
100 gyerekünkkel meghívtak a ragyogó Budapestre, a Mága Zoltán művész úr újévi koncertjére! A nagylelkű meghívásra felkészültünk, és január 1-én a déli szentmise után indulunk Déváról, hogy az Arénában mi is részt vegyünk a szép rendezvényen! Szállást is kaptunk két éjszakára, így január 2-án a városnézés után, 17.00 órától egy szentmiseáldozatban szeretnénk Istennek is és Magyarországon élő testvéreinknek is megköszönni mindazt, mit 2016-ban és az elmúlt években nagylelkűen tettek értünk!
Áldott, boldog, gyümölcsökben gazdag új évet kívánunk a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei nevében minden kedves támogatónknak, ismerősünknek, a gyermekeink drága barátjainak!!
Sok szeretettel,
Csaba t.
Nagyon- nagyon fontos lenne, hogy most ezekben a napokban tudatosan figyeljek arra, hogy a másikból a jót hozzam ki.
Kedves Munkatársaim!
Kedves Támogatók!
Sok szeretettel köszöntelek és kívánok mindannyitoknak Istentől áldott ünnepeket. Az év végén hosszan járogattam a házainkat, és azt láttam, hogy a sok munkának meglett a gyümölcse.
Husnyák Andrea kérdéseire válaszol Csaba testvér a Szubjektív című műsorban a Pannon TV stúdiójában.
- Csaba testvér elmélkedései
- Találatok: 3576
Csaba testvér elmélkedése Szent István első vértanú napján
Milyen jó lenne testvéreim, ha megtanulnánk a mi igazunkat szeretetbe öltöztetni, s a mi szeretetünket igazságba öltöztetni. Milyen szép lenne ez a világ!
Bővebben: Csaba testvér elmélkedése Szent István első vértanú napján
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Milyen más lett volna az emberiség története, ha Pilátus, Heródes és a többiek azt mondták volna Jézus keresztre feszítése előtt néhány nappal, virágvasárnapján: „Jól beszélsz, Mester! Próbáljuk ki, amit mondasz! Induljunk el a Te utadon! Lássuk, mi sül ki belőle!” Jézus vértelen halála nélkül is elindulhatott volna egy új világ alapjainak megépítése. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Azt szeretném...
Bővebben...

Azt szeretném, hogy én magam is, az egyházközségem is, a gyerekeim is, de az Egyházam is sokkal, de sokkal jobbak legyünk.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Gyergyószárhegyi ferences kolostor