A tanév megkezdődött, folyamatosan látogatom az otthonainkat, számba vesszük a hosszú nyári vakáció után az iskolába járó gyermekeinket! Tegnap a torockói házunkat látogattuk meg. Istennek legyen hála a gyermekek jól vannak, a tanuláshoz szükséges feltételek adottak!
"Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így magasztalták Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk.” „Isten meglátogatta népét.” Ennek híre elterjedt egész Júdeában és mindenfelé a környéken."
Lk 7,11
"A százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: - Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk. - Jézus tehát velük ment."
Lk 7,1
Harminc évvel ezelőtt, amikor Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a nyári gyermektábort követően magához vette az első állami gondozott és különböző, de mindenképp rendkívül nehéz sorsban élő gyermekeket, senki sem gondolta volna, mekkora feladatot vállal, és hogy hosszú évek során több ezer gyermek menekül majd meg az áldozata által, akiknek új életet, új világot és jövőképet adott.
"Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Mt 18,21-35
„... e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,33-35
A Szent Ferenc Alapítvány harmincadik születésnapra készülve egy rövid helyzetjelentést fogalmaztunk meg. Sok szeretettel megosztom a beszámolót, mely egyben meghívó is!
"Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.
Jn 3,13-17
"Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal."
Lk 6,20
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„…tudniuk kellene, hogy az anyagi javak legjobban gyerekbőrben maradnak meg, persze csak akkor, ha tisztességgel, nem elhanyagolva, de nem is elkényeztetve neveljük fel a gyermeket. A bankba tett vagyonkánkat a gazdasági válság rozsdája szétrághatja, az infláció molya megeheti, de a szeretettel felnevelt gyermekeink idős korunkban mellénk tudnak állni, életet, reményt jelenthetnek számunkra, számíthatunk rájuk. A nyugdíjpénztárba betett pénzecskénkben hiába bízunk, a vagyonkánkért gondozó „kedves nővér” soha nem fogja könnyes szemmel, gyermeki ragaszkodással megcsókolni lehanyatló kezünket, és nem fog virágot öntözni, gyertyát gyújtani a sírunkon. És csak gyermekeink fognak számunkra unokát szülni, akikre majd vigyázó szeretettel nézhetünk le a mennyek országából.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Ősz Torockón 2011