Ma, február 15-én a csíksomlyói kegytemplomba hálaadó szentmisére hívunk! Szakiskolás fiataljaink szeretnének Mária lábánál Istennek hálát adva, egy szalagavatón bemutatkozni. Mennyei Édesanyánk közbenjárásával, a Teremtőnk áldását kérjük a szakmát tanulókra, a mesterekre, és az őseink verejtéke által megszentelt hagyományos életteret láthatóvá tevő, azt bemutató és oktató szakképzési központra! Örömmel hívunk, mert népünk szentélyének tőszomszédságában egy csoda születik, és azt szeretnénk, hogy legyél te is e csoda részese!
Tegnap, 2025. február 13-án, meglátogattuk a 20 millió lakosú Isztanbulban Szűz Mária egyetlen szentélyét, melynek ferences konventuális papja, a kedves Antal atya nagy szeretettel fogadott. Ő Moldvában született egy csángó magyar faluban, és szépen beszél magyarul. Ismertette a templom történetét, beszélt a ferences keleti jelenlétről. Az ő rendje, - melynek ő a kusztosa (elöljárója) - három templomot, plébániát működtet Törökországban.
"Az Egyiptomból való kivonulás után három hónapra ugyanazon a napon érkeztek meg a Sínai pusztába. Refidimből indultak el, a Sínai pusztába érkeztek, és a pusztaságon táboroztak le. Az izraeliták táborukat a heggyel szemben ütötték fel. Mózes elindult Isten elé, az Úr pedig a hegyről így szólt hozzá: „Ezt közöld Jákob házával és hirdesd Izrael fiainak: Láttátok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket, s ide hoztalak magamhoz.
"Jetró, a midiániták papja, Mózes apósa értesült mindarról, amit az Úr Mózessel és Izrael népével tett, amikor az Úr Izrael fiait kivezette Egyiptomból. Másnap reggel Mózes leült, hogy igazságot szolgáltasson a népnek. Az emberek reggeltől estig ott álltak Mózes előtt. Amikor Mózes apósa látta, hogy mennyi dolga van a néppel, így szólt hozzá: „Miért bajlódsz annyit a néppel? Miért ülsz ott egyedül, a nép meg reggeltől estig ácsorog előtted?” Mózes így válaszolt apósának: „Az emberek azért jönnek, hogy megtudják Isten döntéseit.
Bővebben: 24. nap - Exodus 90 - Az exodus 90 nem magányos vánszorgás...
Néhányan, Budai Lacival és Gergely atyával zarándok utat tervezünk Niceaba. 325-ben, itt fogalmazták meg a keresztény püspökök azt a hitvallást melyet töretlenül vallunk mi katolikusok, de az ortodoxok és a legtöbb protestáns felekezet is.
Tisztelettel,
Csaba t.
"Ezután Izrael fiainak egész közössége az Úr útmutatása szerint Szin pusztájában táborról táborra haladt tovább, majd Refidimnél álltak meg. Itt nem volt ivóvíz a nép számára. A nép nekitámadt Mózesnek és így szólt: „Adj nekünk ivóvizet.” Mózes ezt válaszolta: „Miért támadtok engem? Miért kísértitek az Urat?” A nép azonban szomjas volt, azért tovább zúgolódott Mózes ellen: „Miért hoztál ki bennünket Egyiptomból – kérdezték –, talán azért, hogy gyermekeinkkel és állatainkkal együtt szomjan haljunk?”
Nagy ajándéka számomra, hogy ma eljutottam Efezus mellettei Koressos hegyre, Szűz Mária Házába! A keresztény és muszlim kegyhely nem messze található az Égei-tengertől. Ösidöktől e helyet Pangaia Kapulunak (Szentséges Szűz kapui) kolostoraként tartották számon, a mai neve Meryem Ana Evi (Mária Anya Háza), vagy röviden Meryemana(Mária Anya) a neve.
"Elindultak Elimből, és az Egyiptomból való kivonulásuk utáni második hónap 15. napján Izrael egész közössége Szin pusztájába érkezett, amely Elim és a Sínai-hegy között terül el. Itt a pusztában az izraeliták egész közössége zúgolódott Mózes és Áron ellen. Izrael fiai ezzel estek nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel. Ti pedig ide hoztatok a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen.” De az Úr így szólt Mózeshez: „Nézd, én kenyeret hullatok nektek az égből.
RODOSTÓ - (TEKIRDAĞ) II. Rákóczi Ferenc török házában jártunk!! Köszönjük az Istanbuli magyar konzulátus segítségét, hogy e fagyos hétfői napon megnyitották számunkra ezt a gyönyörű emlékházat, és így azt Magyar Ali, a ház örzöjével körbejárva megcsodálhattunk.
Amikor a fáraó lovai, szekerei és lovasai beértek a tengerbe és az Úr visszazúdította rájuk a vizet, és amikor Izrael fiai a száraz tengerfenéken átvonultak, akkor Mirjam prófétanő, Áron nővére, kezébe vette a dobot, s az asszonyok mind utána mentek dobbal, táncot lejtve. Mirjam így énekelt előttük: „Magasztaljátok az Urat, mert dicsőség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette.”
Bővebben: 21. nap - Exodus 90- Mi tesz Isten előtt kedvessé??
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Csodálom a régi öregeket, akik mikor gyermekeik kelengyéjét megvarrták, saját halotti ruhájukat kezdték elkészíteni. Mikor meglettek vele, gondosan kivasalva, kikeményítve őrizték. Miközben varrogatták, már biztosan készültek az elmúlásra. Ezt nem könnyek közt, fájdalmas arccal tették, ez az élet része volt mindenki számára.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Minden babonás dolog veszélyes
Bővebben...

Sokszor csodálkozom, hogy nagyon sokan a hit alapelemeit megkérdőjelezik, de mindenféle buta babonát elfogadnak.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.