"...aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Lk 12,39-48
Jézus, az élő Isten országa építésére hívta a barátait. A szeretet országát, azt az országot, ahol béke, jókedvű munka és örömteli fejlődés, kibontakozás van, ahol a Szentháromsággal közösségben élhetünk, együtt teremtjük tovább a világot. És itt ne csak valami elvont plátoi állomra gondoljunk. Az én olvasatomban, Isten Országának építésében benne van az is, hogy ne kelljen gyalog mennünk, hanem a földből kipiszkáljuk a vasércet, a rezet, a kőolajat, összerakjuk és lesz belőle egy roller, autó, repülő. Isten országának építése nemcsak az, hogy megfogjuk egymás kezét, és fátyolos szemmel nézünk egymás szemébe, hanem egy valós új világ, hol Isten akarata szerint minden szépen a helyére kerül. Egy olyan világ, amit a ma emberének szeme még nem látott, de még a mai tudósok értelme sem fog fel.
Bokajalfaluban a nagyvázsonyi Pontes Egyesület és Kinizsi Szövetség támogatásával Kinizsi emlékpark valósul meg, az 1479. október 13-án zajlott győztes Kenyérmezei csata emlékére. A bokaji öreg torony tanúja volt az ütközetnek, amely a Maroson túl, vele szemben zajlott le. Az ünnepségen jelen volt az Országház Nemzeti Összetartozásért felelő országgyűlési képviselő, valamint beszédet mondott Fábry Szabolcs Nagyvázsony polgármestere és Ladányi Árpád a Fehér megyei RMDSZ elnöke.
„Nem olyan időket élünk, hogy hinni lehetne mindenkinek. Ne higgyetek ti másnak, mint az olyannak, akinek élete az Úr Jézus életét tükrözi vissza.”
Avilai Szent Teréz, könyörögj érettünk!
"Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.”
Lk 11,47
"Adjátok oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Lk 11,41
"Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!”
Mk 10,17
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy az anyagi gondoskodást túlhangsúlyozzák. Nem akarom lekicsinyelni a pénz fontosságát, de nem lenne szabad az első helyre tennünk. Népünk nagyjai közül sokan nagy szegénységben nőttek fel. […] nem a híres, sok-sok szemléltetőeszközzel felszerelt iskoláktól és a talicska számra behordott játékoktól váltak értelmes, értékes felnőttekké, hanem a családi szeretet életadó melegétől, a jóságos édesanya, édesapa folyamatosan dolgozó, példaadó jelenlététől és néhány falusi, egyszerű tanár emberséget és műveltséget adó oktatásától.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Egy új világ nyílik ki, amelyről én csak hümmögni tudok, de amely biztosan hihetetlenül szép.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Fogaszati rendelõ szentelés Déva