Szeretettel biztatók minden kedves fiatalt, hogy merjenek eljönni hozzánk és együtt élni gyerekeinkkel, mint az igazi nevelők.
Kezdődik az iskola, holnap Magyarországon, szeptember 11-én itt Erdélyben is! A tanároknak, pedagógusoknak, a társadalmunkat mozgató embereknek szánom e pár gondolatot biztatásképpen!
Itt az új tanév! Krisztus iskolájába diákokat toborzok, a tanáraink a szentek, én ott leszek a padban, téged is szeretettel várunk!
Kedves magyarországi barátaink hívására úgy döntöttünk, hogy közel egy hétre, szeptember első hetében, elmegyünk, és hosszan látogatunk néhány iskolát, s imádságos szeretettel biztatjuk, bátorítjuk az ottani diákokat, tanárokat az új tanév kezdetén! Gondolom, hogy egy kis móka, vidámság, melyet az erdélyi gyermekvédelmi otthonok lakói nyújtanak az új tanévet kóstolgató magyarországi diákoknak, s melyet én megpróbálok az evangélium éltető igéivel bőségesen fűszerezni néhány szép, örömteli percet szereznek majd mindannyiunknak! Remélem így imádkozva, táncolva könnyebb lesz túljutni a tanév kezdetét jelenő, érces csengőhang okozta félelmeken!!
Szeretettel:
Csaba t.
Közel 100 gyermekkel részt vehettünk a Szent István búcsún Budapesten, majd a méltósággal,, a Szent István ereklye jelenlétében a körmeneten és ugyanezen a szép estén a gyermekeinkkel megcsodálhattuk az aug. 20-i sziporkázó tűzijátékot is!! Hálás szeretettel köszönjük Erdő Péter bíboros úrnak a meghívást és a Mária rádió munkatársainak, Szabó Tamás úrnak a csodálatos lelki, kulturális élményt, mely nem csak hitünkben, de nemzeti öntudatunkban is építi, erősíti!!
Hálás szeretettel,
Csaba t.
Vége a nyárnak, lassan kell kezdeni szervezni a 2017- 2018-as tanévet, melyhez nem csak tanszer, ruha kell, hanem lelkiség, lendület, bátorság, elszántság, csupa olyan szép erény, mely nélkül az iskola csak fájdalmas sodródás, értelmetlen zűrzavar! Éppen ezért a tanévre készülve, imádságos szeretettel négy zarándokutat szervezünk!
A Szent Ferenc Alapítvány 1993-ban született! 2018-ban ünnepeljük nagycsaládunk 25-dik születésnapját! Annak idején, a Szolgáló szeretet útján, Jézus Krisztus hívására, Szent Ferenc szellemében, vezetésével indultunk el. Védőszentünktől nem csak a nevünket vettük, hanem a mindennapi döntéseinkben a bennünket vezérlő irányelveket is! Mivel mindannyiunk kisebb testvérét, Szent Ferencet tekintjük az évek alatt közel 6000 gyereket befogadó, 83 helységben kenyeret, jó szót adó közösségünk lelki vezetőjének, ezért a 2018-as évet Szent Ferenc atyánk tiszteletére szeretnénk szentelni!
Bővebben: 2018-as évet - Szent Ferenc atyánk tiszteletére szenteljük!
Kedves Testvéreim!
Napok jönnek, mennek, suhannak, de a becsületes helytállásnak emléke örök! Őseink Szárhegy határában, a Tatárdombnál nem gyáván elfutottak, saját külön kis kényelmes világukat mentve, lakozva, hanem bátran összefogtak, és vállalták váll a váll mellett a kilátástalannak tűnő, véres harcot!
Próféták után kiált a világ, olyan emberek után, kiknek az életében az ég a földdel összeér! Nagyon sok nagyszerű tudós, művész, értékes ember van, az ők meglátásaik, alkotásaik mind - mind nagyra becsültek, iránymutatóak, de mi olyanok szavára várunk, kiknek megadatott általtörni a mulandó, földi porszem határait, és beletekinteni Isten drága, örök birodalmába, a végtelen jóság és szeretet világába!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Ha van valahol egy gyerek, aki azért sír, hogy vegye már valaki ölbe, ne hagyják egyedül a sötétben, akkor egész biztos, hogy valahol van egy nő is, egy férfi is, aki pedig azért sír, hogy úgy ölbe venne ő is valakit, úgy dédelgetne már ő is valakit. És egész biztosan van valahol egy otthon, amelyik azt szeretné, hogy a pókhálós csendjét fölverje a gyerekkacaj.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Választás
Bővebben...

A következő vádat a bal lator is megfogalmazta a keresztfán: ha igaz, hogy Jézus olyan sok csodát tett életében, miért nem mentette meg önmagát a szenvedéstől?
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.