Az üzletben sorba állok, egy néni is azt teszi az unokájával. A csetepaté kezdetét nem láttam, csak arra figyeltem fel, hogy a 4-5 éves kisfiú elkezd toporzékolni, majd a kezét felemelve a nagymamájára, lábával sípcsonton rúgja! S teszi ezt büntetetlenül, felnőtt emberek gyűrűjében! Gondolkozzunk el, vajon hol kezdődik a terrorizmus?!
- Hírek, események, rendezvények
- Találatok: 22560
Emberi méltóságért díjat kapott Böjte Csaba ferences szerzetes
Az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) Emberi méltóságért kitüntetésben részesítette Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapító elnökét. Az elismerést Lomnici Zoltán, az EMT elnöke és Szunai Miklós, a civil szervezet főtitkára adta át február 6-án Budapesten.
Bővebben: Emberi méltóságért díjat kapott Böjte Csaba ferences szerzetes
Lelkigyakorlatot tartunk Máriabesenyőn, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház és Konferencia-központban!
Ragyog a tél körülöttünk, a maga pompájában! Minden önmagában, a maga módján szép, ezért nem is lehet, nem is szabad egymáshoz hasonlítani a teremtményeket! Hitünk azt tanítja, hogy minden mi van, Isten drága teremtménye, ha Ő nem szerette volna az alkotásait, akkor létbe sem hívta volna őket! A keresztény ember hittel vallja, hogy minden mi benne és körülötte van az ajándék, önmagában szép, igaz, jó és szent, ezért bölcsen, minden és mindenki iránt örömteli tisztelettel fordul. Isten túláradó szeretetében, az idő pergő hullámverésében, nekünk gyermekeinek drága ajándékokat kínál fel, melyekért a maguk idejében örömmel ki kell nyújtanunk a kezünket!
A túlélés nehéz gondja, nyomasztják e fagyos napokban a szegényeket, éppen ezért mindenkit bátorítok, hogy ott ahol vagyunk, legyünk mi a szeretet bajnokai! Külön felkérést ne várjunk, hisz Jézus Krisztus mindannyiunkat nem csak "felkért", de küld is a bajban lévő testvéreink vigasztalására, testi, lelki gondjaik orvoslására!
Ez a boldog, tiszta, felgyorsulva kibontakozó új világ akkor jön el, ha az öntudatra ébredt ember Isten jelenlétének megtapasztalására is eljut!! A lelkiismeretünk által Isten szol hozzánk!! Bennünk lakik a Végtelen, beszélni akar veled! Neked egy dolgot kell tenned, csendesedj el és hittel nyisd meg feléje életed!!
Ma van Csaba testvér 58. születésnapja. A dévai gyerekek egy kis meglepetéssel várták Csaba testvért. Szeretettel küldjük ezt a kis filmet a mi apánknak, aki annyira szeret minket.
Isten éltesse még nagyon sokáig, erőben, egészségben.
Eperjes Károly művész úrnak hálás szeretettel köszönöm a magam és a gyermekeink nevében, a Székelyhídon elhangzott nagyszerű beszédét! Köszönöm mindannyiunk nevében a magyar Kultúra Napjának méltó megünneplését!! Imádságos szeretettel kérem Isten áldását a ma élő egyik legnagyobb magyar gondolkodóra, előadó művészre!!
Tisztelettel,
Csaba t.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Ha van valahol egy gyerek, aki azért sír, hogy vegye már valaki ölbe, ne hagyják egyedül a sötétben, akkor egész biztos, hogy valahol van egy nő is, egy férfi is, aki pedig azért sír, hogy úgy ölbe venne ő is valakit, úgy dédelgetne már ő is valakit. És egész biztosan van valahol egy otthon, amelyik azt szeretné, hogy a pókhálós csendjét fölverje a gyerekkacaj.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Választás
Bővebben...

A következő vádat a bal lator is megfogalmazta a keresztfán: ha igaz, hogy Jézus olyan sok csodát tett életében, miért nem mentette meg önmagát a szenvedéstől?
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Vasárnap együtt Csaba testvérrel