"Egy Lévi törzséből való férfi elment, és feleséget vett saját nemzetségéből. Ez fogant és fiút szült. Látta, hogy milyen szép, ezért három hónapon át titkolta. Amikor már lehetetlen volt tovább rejtegetnie, papiruszkosarat készített neki, s bekente aszfalttal meg szurokkal. Beletette a kisgyermeket és elhelyezte a nád közé, közel a folyó partjához. A gyermek nővére a közelben maradt, hogy lássa, mi történik vele. Akkor a fáraó leánya lejött fürdeni a folyóhoz, kísérői közben a parton sétáltak. Észrevette a kosarat a nád között, s odaküldte szolgálóját, hogy vegye ki. Amikor kibontotta, látta, hogy egy nyöszörgő gyermek van benne.
Bővebben: 2. nap: Exodus 90 - 90 napos lelkigyakorlatra hívlak
Ljungbyban, Svédország talán legtöbb magyar családjának otthont adó városában, a tegnap Istennek legyen hála nagyon sokan: katolikusok, evangélikusok, reformátusok együtt köszöntöttük a szentmisében Jézus Krisztust, az a most kezdődő ökumenikus imahét első napján. Jó volt együtt imádkozni, jó volt Imádságos szeretettel a szertartás után együtt kávézni, beszélgetni egy finom sütemény mellett!
Egyiptomban új király jutott hatalomra, aki nem ismerte Józsefet. Ezt mondta alattvalóinak: „Látjátok, hogy Izrael fiainak népe megsokasodott és megerősödött, s már veszélyt jelent számunkra. Járjunk el vele szemben okosan, hogy megakadályozzuk szaporodását. Különben háború esetén ellenségeink számát fogja növelni. Harcolni fog ellenünk, s utána elhagyja az országot.”
Jézus a jó pásztor, hallgatok a szavára? 2025. január 19, vasárnap, 15.00 órától Ljungbyban fogunk együtt imádkozni, szentmise áldozatot bemutatni a svédországban élő magyar testvéreimmel.
Csaba testvér szentmiséje az EXODUS 90 és FIAT 90 lelkigyakorlat részvevőiért a győri Szentháromság templomban.
A 16 éves Alphonsine Mumureke 1981. november 28-án a ruandai Kibeho falucska bentlakásos katolikus iskolájának büféjében különös hangot hallott, amely „lágyabb volt, mint a levegő és édesebb, mint a zene”.
Alexandriai - sivatagi - remete, akit a magyar pálos rend ősként,példaképe gyanánt tisztel;ereklyéje a középkorban Magyarországra került;Nagy Lajos az ország védőszentjei közé emelte;
+353.
2025. január 14-én plébániánkon járt Böjte Csaba atya, fiatalok kíséretében.
Megtekintették a Szent II. János Pál Kápolnát, és Csaba atya vezetésével szentmisén ünnepeltek a Kápolnát zsúfolásig megtöltő hívek.
Nem csak az öreg Nikodémusnak, nekem is újjá kell születnem!!
Január 20-án indulunk, remélem, hogy velünk tartasz te is!!
Szeretettel,
Csaba t.
- Hírek, események, rendezvények
- Találatok: 589
Meghívtak és én igent mondtam két kollégámmal a meghívásra
Pápai Noémivel és Lakatos Szidoniával indulunk Svédországba. Szeretnénk találkozni az ott élő testvéreinkel a REMÉNY ÉVÉBEN.
Szeretettel,
Csaba t.
Bővebben: Meghívtak és én igent mondtam két kollégámmal a meghívásra
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy az anyagi gondoskodást túlhangsúlyozzák. Nem akarom lekicsinyelni a pénz fontosságát, de nem lenne szabad az első helyre tennünk. Népünk nagyjai közül sokan nagy szegénységben nőttek fel. […] nem a híres, sok-sok szemléltetőeszközzel felszerelt iskoláktól és a talicska számra behordott játékoktól váltak értelmes, értékes felnőttekké, hanem a családi szeretet életadó melegétől, a jóságos édesanya, édesapa folyamatosan dolgozó, példaadó jelenlététől és néhány falusi, egyszerű tanár emberséget és műveltséget adó oktatásától.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Egy új világ nyílik ki, amelyről én csak hümmögni tudok, de amely biztosan hihetetlenül szép.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Szép ünneplés volt Tatárdombnál