"bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Mt 18,15-20
"az Úr angyala, így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől.”
Mt 1,1
Istennek hála e gyönyör napon nem csak a vakációért tudtunk hálát adni, hanem Isten áldását is kértük az előttünk álló tanévre! Jó volt együtt imádkozni, elbeszélgetni a kedves gyerekekkel, kollégákkal, házaink támogatóival, barátaival!
Felvinci István gépészmérnök, hajdani kedves kollégám, akivel ma is szeretnék együtt dolgozni a gépek, motorok csodálatos világába vezetett be! A fémből született, az embert segítő, erőt, lendületet adó gépek iránti őszinte tiszteletével, azzal a hatalmas tárgyi tudással amellyel szétbont, megjavít, majd gondosan az eredeti konstrukciót követve összerak régi, eldobott, stabil motorokat, motorbicikliket, autókat és minden fémből lévő szerszámot, alkatrészt, az belőlem nem csak a csodálatot váltotta ki, hanem magát az embert és a benne lévő mérnöki tudást is újraértékelte! Mellette az emberben megszületik a vágy: "ha még egy életem lesz, azt a gépek világának szentelem!"
"az Úr angyala, így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől.”
Mt 1,1
"Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja."
Mt 10,28.
"...sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz."
Lk 4,16
„Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt."
Mt 16,21-27
Jó hír! Magyarországon működő Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a gyermekeink barátainak egy közös buszos zarándokutat szervez Dévára, a HOMM utazási irodával a harmincadik tanévnyitóra. Budapestről a járat szeptember 15-én délután indul, és vasárnap, 17-én a déli hálaadó szentmisét követő ebéd után fordul vissza! A menetidő a határral együtt, az autópályán kb. 5-6 óra! Déván, a jelentkezőknek két éjszakára szállást biztosítunk!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
