"Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el..."
Lk 9,7
"Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket."
Lk 9,1
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!”
Lk 8,19-21
"Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.”
Lk 8,16
Kedves vendégeinket Fedor Istvánt és drága feleségét Erikát meghívtuk Nagyszalontán egy tanévnyitó szentmisére, majd egy vinettás kenyér túrára, padlizsán krémes vacsorára... Hát mit mondjak nem ők lettek a befutók, a gyermekekkel szemben nem bírták a versenyt!! De nem adjuk fel, ma Székelyhídon találkozunk a gyermekekkel, együtt fogunk imádkozni és ott is megkóstoljuk a gyermekeink vacsoráját. Be lehet nevezni, 18.00 órakor kezdődik a szentmise és utána a vacsorára is szeretettel várunk.
"Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot várok és nem áldozatot.” Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Mt 9,9-13
„Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.”
Lk 7,31
A tanév megkezdődött, folyamatosan látogatom az otthonainkat, számba vesszük a hosszú nyári vakáció után az iskolába járó gyermekeinket! Tegnap a torockói házunkat látogattuk meg. Istennek legyen hála a gyermekek jól vannak, a tanuláshoz szükséges feltételek adottak!
"Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így magasztalták Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk.” „Isten meglátogatta népét.” Ennek híre elterjedt egész Júdeában és mindenfelé a környéken."
Lk 7,11
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„A szentségi házasságkötés lényege, hogy nemcsak két ember köt szövetséget, hanem az élő Isten is életre szóló szövetséget köt velük. A Szentháromság mélységes titkát egy házasságban élő ember könnyebben meg tudja érteni, akik úgy válnak eggyé, hogy már nem is tudnak a másik nélkül élni, mikor gondolataikban, döntéseikben, érzésvilágukban állandóan megjelenik a másik: Neki hogyan lenne jó? Örülne-e neki, mit szólna hozzá?” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Döbbenetes, ahogy Jézus Jeruzsálem előtt térdre borult
Bővebben...

Ő mint Isten nagyon jól látja, hogy nem „babra megy” a játék, a földi életnek hatalmas a tétje, az ember dönthet a végtelen és a semmi között.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: EKE Táborban Miséztem


Please wait...