„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken..."

Mindannyian bűnösök vagyunk, harcolunk a magunk kisebb - nagyobb démona ellen. És ez a harc nem mindig ér véget happy end-el. A nagyböjti csendben vegyük komolyan a gonosz támadását, mert mindannyian ott vagyunk az ő célkeresztjében!!

 Nagyváradon két fiatal megszerette egymást. A szülők tiltották a fiútól a lányt, az még kiskorú volt! A fiatalok megszöktek, olvasták, hogy fent a hegyekben, Kismuncselen egy bányában nem csak munkásokat keresnek, de szolgálati lakást is adnak. Minden szépen ment, a kemény kötésű férj keményen dolgozott, csoportfelelős lett, jól keresett, a gyermekek egymás után jöttek. Amikor én megismertem őket a kilencvenes évek elején, már hat gyerekük volt. Abban az évben zárták be a bányát, a férj végkielégítést kapott, akárcsak a többi bányász. Leköltöztek Dévára, béreltek lakást, talán a legnagyobb gyerek akkor ment ötödik osztályba. Az apa a bányában jól keresett, lent segédmunkáért, "annyi pénzért" nem akart dolgozni. A bányászok is ittak, de a kemény munka, a fegyelmezett élet kordában tartotta őket, a bánya bezárása után lent a városban a tengés - lengés nagyon rossz hatással volt rá. Sokszor meglátogattam, többször gyóntattam is. Meglátta nálam a polcon Márton Áron pk. beszédeit, elkérte, neki adtam és ő nem csak kiolvasta, hanem ki is jegyzetelte. Küzdött a démonaival. Aztán végképp szétesett a család. Kirakták őket a bérelt lakásból, a gyermekek ekkor kerültek az otthonba, az édesanya visszament szégyenkezve a szüleihez, a hajléktalan apa az állomás várótermében szorult. Hideg tél volt, többször meghívtam ebédre, de ő egyre többet ivott. Aztán egy tavaszi napon hívtak, hogy haldoklik a nagybátyám. A kórházban hamar kiderült, hogy a nálam több mint tíz évvel fiatalabb János fekszik torzon borzosan az ágyban. Alkalmazta az Alapítvány, lett neki munkaviszonya, betegbiztosítása. Hosszú hetek alatt talpra állt. Vittem borotvát, ruhát, és mikor kiengedték a kórházból elhoztam a kolostorhoz. Összeszedtem a gyermekeit és leültünk beszélgetni. Arra kértem a gyerekeket, hogy írjanak levelet az angyalnak! Nagy szemmel néztek rám! - Márciusban levelet az angyalnak? - Nem baj, mondtam, akkor írok én és azt kérem, hogy ti haton, apuval, anyuval egy szép karácsonyfát körbe állva énekeljétek a "Mennyből az angyal"-t. Elkezdtek keservesen sírni! A férj rám nézett és azt mondta, nem fog ez menni, mert neki a felesége soha nem fog megbocsátani. Dehogy nem, - válaszoltam - a papot a szájáért tartják és én lyukat beszélek a hasába, ha te megígéred, hogy többet nem iszol. Térdre borult és megfogadta, hogy családjáért lemond az alkoholról. Megkerestem a gyermekekkel az édesanyát. Visszajött Dévára, adtunk nekik egy lakást, munkahelyet és egész nyáron szépen együtt volt a család. Többször meglátogattam, ők is jöttek vasárnap a templomba! Aztán egyszer elment segíteni pálinkafőzni. Elesett, eltűnt, nyoma veszett. A benne dolgozó gonosz diadalmaskodott!? Nem tudom! Karácsony előtt hívtak, hogy azonosítsunk egy holttestet. Szegény ember a téli hideg elől egy kanálisba bújt, ott érte a halál, és a rágcsálók az ujjait, az arcát szétrágták, a vállán lévő tetoválásról lehetett azonosítani. Karácsony napján együtt volt a család, de nem a mennyből az angyalt énekeltük, hanem azt, hogy "adj Uram örök nyugodalmat neki"! 

Ez az ember sokat küzdött a démonaival. A lelkem mélyén meg vagyok győződve, hogy bár János elvesztett mindent, akárcsak Hemingway öreg halásza, de őt sem tudta legyőzni a gonosz lélek. Remélem, ha Isten beenged engem a mennyek országába, ez az ember ott lesz és szeretettel átölel. 

"Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. " I Péter 5,8

Szeretettel, 

Csaba t.

2025. április 6.